Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Magyar Kupában egy párharc maradt csütörtökre, melyen az NB II-esek csatáját a Szeged nyerte az Ajka ellenében.
Szeged – Ajka 1:0 (0:0)
Gólszerző: Kovács (90+1.) ill. –
Szeged: Molnár – Zelenyánszki, Tóth, Balogh (Berde 71.), Kovács, Szabó (Geiger a szünetben), Farkas, Oláh G., Veszelinov, Zabari, Oláh L. (Germán 84.)
Ajka: Jánosa – Zsirai, Kovács, Zámbó, Pesti, Pavlitszky, Nagy, Pál (Besztercei 68.), Sándor, Stieber, Olasz (Major 79.)
Két másodosztályú csapat találkozott Gyulán, ahol a szegediek a hazai találkozóikat rendezik. Érdekes mérkőzést játszottak, ugyanis az első félidőben a vendég ajkaiak több hatalmas ziccert kidolgoztak, de Molnár kapust rendre naggyá tették, akinek nem is volt szükség földöntúli bravúrok bemutatására, az ajkai támadók belepüfölték a labdát 8-10 méterekről senkitől sem zavartatva. A második játékrészben már inkább a mezőnyjáték dominált, és mikor már mindenki a hosszabbítást várta, a szegediek a saját térfelükről gyorsan elvégeztek egy szabadrúgást, mely után ketten vitték az egy szem vendégvédőre a játékszert, és értékesítették is ezt a “meccslabdát” Kovács révén. A 94. percben még kapott az Ajka egy szögletet, melyhez a kapus is felhúzódott, helyzet azonban nem alakult ki, így a Szeged lépett a 16 közé a Magyar Kupában.
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.