Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Felröppentek a pletykák, hogy nem Jürgen Klopp volt ez elsőszámú kiszemelt a Liverpool kispadjára, miután Brendan Rodgers munkáját megköszönték, de most az egyik érintett cáfolta a híreszteléseket.
A hétvégén Jürgen Klopp a Tottenham elleni rangadóval mutatkozott be a Liverpool menedzsereként, de egyes olasz és angol lapértesülések szerint a német edző csak amolyan vészmegoldásként szolgált, ha nem sikerülne a vörösöknek megszerezniük az áhított szakembert. S mint ilyenkor általában, bedobtak egy nevet, most éppen Carlo Ancelottiét, aki a Real Madridtól való távozása után egyelőre csapat nélkül áll. Az olasz szakember, aki korábban már dolgozott a Chelsea-nél a Premier League-ben, most cáfolt minden Liverpoolhoz köthető információt.
“Ha egy csapatnál felszabadul a kispad, akkor mindig bedobják az éppen munkanélküli edzők neveit, most én is így jártam. De nem igazak a hírek, nem álltam kapcsolatban a liverpooli vezetőkkel, senki nem keresett a lehetőség miatt. Ahogy az sem igaz, hogy azért nincs csapatom, mert Antonio Conte helyére pályázom, az olasz válogatott élén. Remélem, miután lejár Antonio megbízatása a 2016-os Eb után, én már egy klubcsapatot fogok irányítani. Jelenleg nem vonz a nemzeti csapatok adta kihívás, én most még egy klubcsapatra vágyom, ahol napi szinten tudok dolgozni. Motivál, hogy minden nap munkába kelljen mennem, és ezt csak a kluboknál kapom ezt meg, a válogatott más helyzet. Hiányozna a napi feladatom, így inkább várok, míg új lehetőség adódik előttem.”
Hogy jó döntés volt-e Kloppot kinevezni a Liverpool élére, azt majd az idő eldönti, de Carlo Ancelotti helyében nem aggódnánk, egy ilyen kaliberű szakemberre hamarosan úgyis szükség lesz valahol…
Kép forrása: fourthofficial.com
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.