Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Olaszországban hétközi fordulót rendeznek, de a Chievo ellen ezúttal sem lesz ott a csapatban Mario Balotelli, aki már sokadjára próbálja megtalálni a helyes utat.
Most ugyan nem egy “szokásos” történetről van szó vele kapcsolatban, hanem egyszerűen csak sérült. Ágyéksérülés miatt nem játszhat egy ideje – utoljára szeptember 27-én láthattuk játszani.
Holott szükség lenne rá. A Milan idén nincs kirobbanó formában, de Balotelli jól kezdte a szezont – gólokkal üzent a mesternek, aki számított volna rá. Jelenleg viszont nem elérhető az olasz.
“Az ágyékfájdalom hol van, hol nincs. Az orvosok mindent megtesznek, hogy megoldják a problémát.” – idézte Mihajlovicot a goal.com.
“Azon dolgozik, hogy megerősítse a fájó részt, mindent megtesz, de még nem tudd futni. Fogalmam sincs, hogy mikor térhet vissza.” – mondta az edző.
Mihajlovic arra is kitért, hogy ahogy a Juve is álmodozik a Scudettóról, úgy ők sem tettek le a BL indulásról – ehhez viszont bizonos apróságokon még javítaniuk kell.
Érdekes téma még a 16 éves kapus, Donnarumma esete, aki a hétvégén bemutatkozott a Serie A-ban, most pedig úgy tűnik, kiszoríthatja Lopezt a kezdőből.
“Nem azért hoztam le Lopezt, mert a Torino ellen gólt kapott. Egyszerűen Donnarumma jelenleg jobbnak tűnik számomra. Két remek kapusunk van, remek személyiséggel.” – zárta Mihajlovic.
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.