Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megkezdődött a Magyar Kupa nyolcaddöntője. Négy végeredmény már ismert.
Alighanem két találkozón már eldőlt a továbbjutás kérdése, hiszen a szerdai játéknapon az Újpest és a Tiszaújváros is meglehetősen simán nyert.
De kezdjük a történetet kedd délutánnal. A Békéscsaba 361(!) néző előtt fogadta az MTK együttesét, amelyet mindösszesen négyen kísértek el a Viharsarokba. Hiába volt valamivel több lehetősége a fővárosiaknak, nem tudtak élni ezekkel, igaz, a csabaiak sem azzal a kevéssel, ami adódott. Miután pedig gól nem született, a visszavágóra marad a döntés. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy egyik csapat sem kockáztatott túl sokat, aminek következtében unalomba fulladt a találkozó. Ha már itt tartunk, Hrepka Ádámot az első félidő derekán sérülés miatt kellett lecserélni, így az eredetileg szélsőt játszó Strestíket tolta fel éknek László Csaba.
Békéscsaba – MTK 0-0
Eleddig három mérkőzés ért véget a szerdai napon, és csak a Tiszaújváros-Újpest duó tudott nyerni, míg a Loki Szegeden maradt gól nélkül.
A lilák Zalaegerszegen nyertek magabiztosan, ami önmagában meglepetés, hiszen nem titkoltan feljutásra pályáznak a zalaiak. A gyepcsere miatt Hévízre vitt összecsapáson már a szünetre eldőlt minden, alighanem a továbbjutás is, merthogy addigra négygólos előnyre tett szert Nebojsa Vignjevic csapata. Előbb Mohl Dávid, majd Sallói Dániel mattolta Szappanos kapust, sőt az utolsó negyedében Sallói megduplázta góljai számát, merthogy egy húsz méteres bombája akadt a vinklibe. A végén aztán Perovic döntötte végleg romba az egerszegi álmokat. Fordulás után már csak a szerb támadó talált be, így aztán alighanem a legjobb nyolcba jutottak a lilák.
Zalaegerszeg – Újpest 0-5 (0-4)
g.: Mohl (17.), Sallói (20., 37.), Perovic (45., 50.)
Nem ment a Debrecennek Szegeden. A Loki végig irányított, ám a gólszerzéssel hadilábon állt Kondás Elemér legénysége. Jovanovic, Ferenczi János és Bereczki Dániel lövése is csak centikkel tévesztett célt, bár szerencsésebb azt írni, hogy a kapufa ezen a délutánon a szegediekkel volt. Továbbra is nyílt tehát a párharc.
Szeged 2011-Grosics Akadémia – DVSC-TEVA 0-0
Sima vereséget szenvedett a meglepetésre idáig jutó Inter CDF. A mezőny legalacsonyabban rangsorolt együttese Tiszaújvárosba látogatott, ahol Katona Bence egymaga kiütötte a nagyrészt afrikai játékosokból álló fővárosiakat, három gólt is szerzett. Alighanem a harmadik vonalban vitézkedő Termálfürdő is készülhet a negyeddöntőre.
Tiszaújváros – Inter CDF 3-0 (2-0)
g.: Katona B. (23., 35., 82.)
(fotók: mtkbudapest.hu; ujpestfc.hu)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.