Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Két kellemetlen, és egyáltalán nem előre bekalkulált vereséget követően újra nyerni tudott a Borussia Dortmund együttese, amely még mindig a formálódás jeleit mutatja a nyáron érkezett vezetőedző, Thomas Tuchel irányítása alatt.
Bundesliga – 14. forduló
Borussia Dortmund – VfB Stuttgart 4-1 (2-1)
Gólszerzők: Castro (3. perc), Aubameyang (19., 90+1.), Niedermeier (65.-öngól), illetve Divadi (40.)
Több mint 81 ezer néző előtt mutatta meg a Borussia, hogy nem véletlenül áll a Bundesliga tabellájának második helyén. A sárga-feketék ugyanis az előző fordulóban meglepően sima vereséget szenvedtek Hamburgban, majd aztán csütörtökön is nem várt pofonba szaladtak bele az EL-ben, a Krasznodar vendégeként.
A dortmundiak a kieső jelölt Stuttgartot fogadták, amely ma ismét bebizonyította, hogy a sváb együttesnek komoly szüksége lenne egy apokaliptikus kiesésre, és egy ebből fakadó tisztítótűzre. Erről majd máskor!
Az első félidőben ugyan a VfB a kontrák terén még egészen jól tartotta magát, így többször is veszélyeztetve Roman Bürki kapuját. Ám a szünet utánra elfogyott a szufla a látogatókban, így a BVB két valójában nagyon simán nyert játékrész alapján teljesen megérdemelten nyert, köszönhetően többek között a szezon eddigi legjobb Dortmund játékosának (is), a már 17 gólnál járó Pierre-Emerick Aubameyangnak, aki ma délután duplázni tudott.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.