Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A bajnokságban remekül teljesítő zöld-feketék nagy pofonba szaladtak bele az olasz kupában, a másodosztályú Cagliari ellenében estek ki hazai pályán, pedig azt nem lehet állítani, hogy gyenge csapatot küldtek volna ki.
Sassuolo – Cagliari (II.) : 0-1
G: ill. Sau (36.)
A Sassuolo komolyan vette a találkozót, Floro Flores és Berardi is kezdő volt, volt is lehetőségük, a vezetést azonban a vendégek szerezték meg, Marco Sau passzolt a kapuba higgadtan Pegolo mellett. Növelhette is volna előnyét a vendégcsapat Alberto Cerri révén, de a hazaiak is veszélyeztettek Falcinelli, valamint Defrel lövése nyomán. Az egyenlítés nem jött össze a Neroverdinek, így kiestek, a Cagliari a San Siróba látogat az Interhez a következő körben.
Carpi – Vicenza (II.) : 2-1
G: Matos (47.), Borriello (61.) ill. Gatto (74.)
Kiállítva: – ill. Sampirisi (60.)
A Carpi fölényben játszott már az első félidőben, az áttörés viszont csak a másodikban jött, ekkor Ryder Matos fejelt a kapuba. 1 órányi játék után úgy tűnt, hogy eldőlt minden, Sampirisi szabálytalankodott Borriellóval szemben, az ítélet tizenegyes és kiállítás. A megítélt büntetőt maga a sértett vágta be, de a másodosztályú csapatnak még volt erre válasza. A csereként beállt Leonardo Gatto szépíteni tudott, más viszont már nem történt, a Carpi ezzel bemasírozott a legjobb tizenhat közé.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.