Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Felmerült a hazahozatala Stieber Zoltánnak, aki a Ferencváros látókörébe került. Thomas Doll a Hamburger Morgenpostnak nyilatkozva beszélt a szélsőről. Most reagált az érintett is, aki iránt több együttes is érdeklődni kezdett.
Nem lesz egyszerű dolga Thomas Dollnak, ugyanis amint napvilágot látott, hogy kinézte magának a válogatott szélsőt, Bruno Labbadia jelezte, szívesen beszél a labdarúgóról. S mit hoz a sors: rögvest megjelentek a kérők. Egyelőre a Bundesliga élvonalában szereplő Hannover, és Eintracht Frankfurt, valamint a Kaiserlautern, Fortuna Düsseldorf, 1860 München trió is szívesen látná soraiban a középpályást. Ugyanakkor korábbi angliai klubja, az Aston Villa is képbe kerülhet. A birminghami együttes ugyanis sereghajtóként tengődik a Premier Ligában, így minden segítség elkél a Villa Parkban. A müncheni szerződést segítheti, hogy Oliver Kreuzer sportigazgató Hamburgból ismeri a játékost.
Stieber elismerte, jól esik a megkeresés Thomas Dolltól, de kivárja, lesz-e választása. Úgy tűnik, lesz. „Úgy készülök, hogy csak az ünnepeket töltöm otthon. Hogy utána mi lesz, nem tudom. Szeretnék külföldön, azon belül is Németországban maradni, de nyitott vagyok mindenre. Meghallgatok mindenkit – fogalmazott Stieber a Nemzeti Sportnak. – Aranyérmet nyerni mindig jó, de van, ami pillanatnyilag ennél is jobban motivál. Természetesen az Európa-bajnoki részvételről van szó. Ha úgy alakul, hogy klubot váltok a télen, elsősorban az vezérel, hogy az új csapatomban rendszeres játéklehetőséghez jussak. Csak akkor remélhetem, hogy Bernd Storck számol velem tavasszal és nyáron, ha hétről hétre pályán vagyok.”
Az tehát még a jövő zenéje, hogy marad-e Hamburgban a szélső, vagy távozik, mindenesetre az Eb-részvétel motivációt jelent Stieber Zoltánnak, hogy olyan együttest találjon, amelyik rendszeres lehetőséget biztosít számára.
Ide kapcsolódó hír, hogy a Ferencváros akár Kalmár Zsoltot, és Kleinheisler Lászlót is szívesen szerződtetné. Orosz Pál ezzel kapcsolatban tömören fogalmazott a Magyar Időknek. „Nem titok, az a célunk, hogy a Ferencváros a következő idényben a nemzetközi porondon is megállja a helyét, azaz az egyik kupasorozatban a főtáblára szeretnénk jutni. Lehetőleg a Bajnokok Ligájában, de legalább az Európa Ligában. A nagyobb kihívásoknak természetesen megerősödve szeretnénk nekivágni.”
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.