Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Levegőben lógott, be is következett. Már nem Bekő Balázs a Diósgyőr vezetőedzője, miután nem tudta teljesíteni a vezetőség ultimátumát.
Nehéz edzőnek lenni Miskolcon, hiszen a klub rendre nagy célokkal vág neki a bajnokságnak, ám valamiért eleddig nem sikerült áttörni azt a határt, ami eddig gátat szabott a kiteljesedéshez. A keret adva van – válogatott játékosok sokasága futballozik piros-fehérben – a siker elmaradt. Legutóbb a spanyolokkal feltöltött csapat volt képes kiharcolni a nemzetközi szereplést, míg most szégyenszemre a kiesés elől menekülnek Borsodban. Nem is maradt következmény nélkül az eredménytelenség: Bekő Balázsnak mennie kellett. „A mai napon Bekő Balázs vezetőedzői megbízatása a DVTK-nál megszűnt. A döntés azért vált elkerülhetetlenné, mert csapatunk őszi eredményei jelentősen elmaradtak az elvárásoktól. Bekő Balázs további pályafutásához sok sikert kívánunk!” – tudatta a klub honlapja. Kora délelőtt a boon.hu szellőztette meg, hogy közös megegyezéssel távozik a szakvezető.
Az elmúlt öt fordulóban nyolc-kilenc pont megszerzésével menthette volna meg állását Bekő, ami nem sikerült, hiszen mindössze öt pontot kapartak össze vezetésével, s csak a sereghajtó Békéscsaba ellen tudott győzni a Diósgyőr.
Ha pedig azt nézzük, hogy Kecskeméten fel tudott mutatni eredményt, vajon Miskolcon miért nem? Talán nem tudott egyes helyzetekre megfelelően reagálni, és vélhetően a nyomás sem szokványos teher volt a fiatal tréner számára. Hamarosan újra munkába áll, ebben biztosak vagyunk, de hol, és mikor, az a kérdés.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.