Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tovább tart a mélyrepülés a Manchester United háza táján, hiszen kiestek a Bajnokok Ligájából, illetve a Premier League-ben is 4 mérkőzés óta nyeretlenek. A „vörös ördögök” múlt hét szombaton hazai környezetben szenvedtek vereséget, a Norwich ellen. José Mourinho menesztése tehát összességében van Gaal számára is egy jel lehet, ami a következő időszakban akár be is teljesülhet.
A Daily Star információi szerint két mérkőzése van, Louis van Gaalnak arra, hogy megmentse a munkáját. A következő két bajnokiját a „vörös ördögök” a Stoke City és a Chelsea ellen játsszák. A holland menedzsernek tehát a maximumot kell kihozni magából, és természetesen csapatából is, ha továbbra is a Manchester United trénere szeretne maradni. A szezon elején bizakodhattak a szimpatizánsok, hiszen a bajnokságot jól kezdték, illetve bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe is. Az elmúlt hetekben, sőt hónapokban nem igazán stimmel valami a csapatnál. Rengeteg a sérült, az együttes rossz sorozatban is van, mivel a bajnokságban 4 meccs óta nyeretlenek, és mellette kiestek a BL sorozatból is.
Louis van Gaal edzői karrierjének talán legmélyebb pontján van az elmúlt hónapokban. Aki ismeri, a holland menedzser eddigi pályafutását az tudja, hogy az Ajax Amszterdamnál eltöltött időszakában a KEK-et kivéve minden trófeát begyűjtött. Majd később a Barcelonával, és a Bayern Münchennel is tudott szép eredményeket produkálni.
Képforrása: www.theguardian.com
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.