Hiddink: “Nem lesz egyszerű megújulni!”

Mióta kinevezték a Chelsea menedzserévé, szinte minden napra jut egy nyilatkozat a drukkereknek Guus Hiddinktől. Az angol bajnokság 15. helyén álló londoni klubnál holnap jön el az igazi erőfelmérő, a Watford ellen.

hidd el

 

A Premier League-ben 16 fordulónak kellett eltelnie, hogy a londoni Chelsea vezetői úgy döntsenek, a portugál José Mourinho nem alkalmas a válságból való kilábalásra, és végül a holland Guus Hiddink mellett tették le  avoksukat, aki már egy alkalommal, 2009-ben kisegítette a klubot, és végül FA-kupát nyert Terryékkel. Az elmúlt hét az ismerkedés, és a holland mester stílusával való összeszokást szolgálta, s holnap már jön is az első tétmeccs a csapat számára, a remekül teljesítő Watford ellen, a Stamford Bridge-en. Hiddink szerint a csapat nincs jó állapotban, és tudják, hogy nehéz innen visszakapaszkodni az élbolyba, de minden tőlük telhetőt megtesznek a siker érdekében.

“Ha visszanézünk az előző szezonra, amikor is bajnok lett a csapat, akkor természetesen idén nem lehetett más cél, mint a címvédés. menet közben módosultak ezen célok, de nem lehetünk kishitűek sem. Elsőbbséget élvez a bajnokság, mert az mindennek az alapja, és utána következhet csak a Bajnokok Ligája, és az FA-kupa. De nem lesz könnyű megújulni, mert a csapat szeptember óta nem volt pihenni, és nem is tehették meg, hogy lazítsanak, az eredmények ezt nem engedték meg. A múlt héten egyetlen pontra voltak a kiesőzónától. Ez nagyon ijesztő volt, de talán még idejében sikerült riadót fújni. Nekem sem könnyű azt mondani, hogy ‘Itt vagyok, minden probléma megoldva’, mert ez nem így van. Hosszú út vár ránk, sok munkával. Láttam a Sunderland elleni meccset a lelátóról, és a csapat időnként jól játszva, magabiztosan nyert, de voltak időszakok, amikor hanyagul játszottak a fiúk, s nem adták meg a kegyelemdöfést az ellenfélnek, inkább leálltak 2-0- után. Ezen változtatni fogunk. De összességében jó volt látni, hogy tudnak nagyon jól is játszani. Az első négy reális cél lehet számunkra, de engedjék meg, hogy ne jósolgassak, a Premier League nagyon erős, és tizenegy csapatot, valamint ugyanennyi pontot kellene behozunk. Ez sehol sem lenne könnyű, Angliában pedig végképp. Nézzük csak meg a Crystal Palace-t, a Watfordot, vagy a Leicestert, fantasztikus amit idén művelnek! Itt már tényleg nincsenek lefutott meccsek!” 

Guus Hiddink szombat délután 16:00-kor megmutathatja mire mentek Oscarék az elmúlt egy hétben, s, hogy sikerült-e felráznia a Stamford Bridge alvó oroszlánjait…

Kép forrása: themalaysianinsider.com

Demmel László