Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Két felejthetetlen esemény is történt szombaton a Boxing Day keretein belül. A futballtársadalom Martina káprázatos góljáról beszél, mely Roberto Carlosi magaslatokat súrol, illetve a mémek középpontjába került Cristian Benteke. A Liverpool csatára ugyanis képes volt elszúrni egy helyzetet négy az egy elleni szituációban úgy, hogy a kapu ráadásul üres volt…! A ráadás hatodik percében a Leicester kapuvédője Kasper Schmeichel is felhúzódott, a Liverpool pedig labdát szerzett. Négy az egy ellen támadhattak üres kapura, a játékszert Benteke kapta, mellette Jordan Henderson, Alberto Moreno és Lucas Leiva is védő nélkül rohamozott. Csak Wes Morgan volt hátul, illetve Kramaric ért hátra, miután Benteke eltöketlenkedte a lehetőséget (már bocsánat)! Önző volt, egyedül akarta végig vinni, ám ezt sután és ötlettelenül tette…! Nálunk ezzel elnyerte az év bénázása címet!
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.