Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Olasz lapértesülések szerint az Arsenal kivetné a hálóját az Internazionale középpályására. Képességei ellenére nem igazán jut elegendő játéklehetőséghez, de természetesen a milánóiak nem kevés összegért válnának meg tőle. Ez a játékos pedig nem más, mint Marcelo Brozovic.
A Corriere dello Sport információi szerint az Arsenal érdeklődik az Internazionale horvát középpályása, azaz Marcelo Brozovic iránt. Az ifjú labdarúgó az utolsó mérkőzéseken nem igazán kapott túl sok játéklehetőséget, de a milánóiak természetesen nem apró pénzért engedné el. Az értesülés 25 millió eurós összegről tett említést.
Marcelo Brozovic 18 esztendős volt, mikor bemutatkozhatott az NK Dragovoljac csapatában. Egy év után rögtön új együtteshez került, méghozzá a Lokomotiva Zagrebhez. A fővárosi alakulatnál egy teljes szezont töltött el, majd az új idényt is ott kezdte meg, de a Dinamo lecsapott rá. Ifjú kora ellenére tehát már a harmadik csapat volt a Dinamo Zagreb, ahol 2,5 éven át szolgálhatott. A horvát 1. osztályban végül 119 összecsapáson léphetett pályára, ezalatt 15 gólt szerzett és 16 gólpasszt osztott ki. A 2014/2015-ös szezon második felében az Inter játékosa volt, de még csak kölcsönben. Jó teljesítményt nyújtott a milánói klubnál, ezért a nyáron végleg megvásárolták Brozovicsot. A Serie A-ban eddig 27 mérkőzésen kapott lehetőséget, mely során 3 találatig jutott. Nemzetközi szinten pályára léphetett már a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa Ligában is.
Képforrása: inter.theoffside.com
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.