Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Angol értesülés szerint a Premier League-ben köthet ki a Barcelona második számú hálóőre, azaz Marc-André Ter Stegen. Az ifjú német portást a Liverpool szeretné leigazolni.
A Daily Mirror információja szerint a Liverpool szeretné leigazolni a Barcelona második számú kapusát, azaz Marc-André Ter Stegent. Az értesülés azt is megemlíti, hogy a “vörösök” 10 millió fontot kínáltak fel a német portásért, de a katalánok 20 millió font ellenében engednék el.
Marc-André Ter Stegen a Mönchengladbach utánpótlásában nevelkedett, majd ott is vált profi labdarúgóvá. A felnőtteknél négy esztendőn keresztül szolgálhatott. Első számú kapusnak a 2011/2012-es szezontól számított. A legendás német klubnál 127 tétmérkőzésen kapott lehetőséget. A Barcelona tavaly nyáron szerezte meg Ter Stegen játékjogát. A katalán együttes 12 millió eurót pengetett ki érte. Azonban a 23 esztendős portás másodhegedűsnek számít Claudio Bravo mögött. Az eddig eltöltött 1,5 évében 32 meccsen kapott lehetőséget a különböző kupasorozatokban. A Kicker a 2011/2012-es szezonban a Bundesliga legjobb kapusának választott, illetve a 2014/2015-ös Bajnokok Ligájának álomcsapatába is befért. A német válogatottban 2012-ben mutatkozhatott be, melyben 4 meccsen kapott lehetőséget.
Képforrása: Liverpool FC facebook oldala
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.