Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kora este két találkozót rendeztek a spanyol bajnokságban, a Bilbao otthon vesztett pontokat, míg a „Sárga tengeralattjáró” fontos győzelemmel vette üldözőbe a nagyokat.
Athletic Bilbao – Las Palmas 2-2 (1-0)
g.: Aduriz (17., 11-esből), Williams (66.) ill.: V. Gomez (62.), Tanausu (81.)
Jól kezdett a baszk együttes, hiszen az első játékrészben a vendégek kevésbé tudták tartani a lépést a Bilbaóval, és ez eredményben is megmutatkozott, habár sok lehetőséget nem jegyezhettünk fel az első negyvenöt percben. Gólt azonban így is láthattunk, lévén David Garcia kezezése nyomán büntetőt rúghattak a baszkok, Aduriz pedig kíméletlen ítéletvégrehajtónak bizonyult. A második félidőben Gomez egyenlített, nem sokáig örülhetett azonban a Las Palmas, merthogy Inaki Williams újfent a hazai drukkereket ugrasztotta talpra, hogy aztán a hajrában a jobban koncentráló Las Palmas Tanausu révén az egyik pontot csak megmentse.
Deportivo – Villarreal 1-2 (0-1)
g.: Alberto (48.) ill.: Bruno (36., 90+5., a másodikat 11-esből)
Ha a Valencia elleni sikerből indulunk ki, a Villarreal volt a találkozó esélyese, ám a Depor gondoskodott róla, hogy megizzadjon a „sárga tengeralattjáró” legénysége, ugyanis a kék-fehérek nem hagytak sok területet a Villarrealnak, ám egy hiba elég volt, és Bruno révén vezetéshez jutott a vendéggárda. Ez sem szegte kedvét a hazaiaknak, akik a második félidő elején egalizáltak, hogy aztán a ráadás perceinek végén Bruno újból, és végérvényesen visszavegye a vezetést, és a győzelmet a Deportól. Hogy jogos volt-e a tizenegyes, a szakértők eldöntik, ettől azonban tény marad, Navarro butasága miatt pont nélkül maradt a hazai együttes, amely így nem tudta megközelíteni a nemzetközi kupákra jogosító helyeket.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.