Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a sportág történetében először rendeznek világbajnoki csapatversenyt, melynek negyeddöntőjébe az egyéni verseny első fordulója jelentette a kvalifikációt. A magyar csapat hetedikként bejutott, ám USA legjobbjai megálljt jelentettek, így az előkelő ötödik helyet sikerült elcsípnünk. A szombati játéknap az elődöntőkről, majd pedig a fináléról szólt, mely hatalmas küzdelmet és izgalmakat hozott.
A legjobb négy közé Argentína és USA mellett Hollandia és az Egyesült királyság jutott, ám utóbbi kettő az elődöntő veszteseként jött le a pályáról, így az első és a második kiemelt, a házigazda Argentína és a magyarokat búcsúztató USA csapott össze a fináléban.
Hazai pálya ide vagy oda, az esélyesebbnek tudott Argentína végül elbukta a döntőt, így a mieinket búcsúztató USA lett a footgolf történetének első világbajnok nemzete. A finálét a helyszíni beszámolók szerint fantasztikus atmoszféra övezte, a csapatokat kísérte a közönség, a mezőny. A sportágat a profizmus jelei lengték körül.
Az Argenítna-USA finálé fantasztikus képeit IDE KATTINTVA tekintheti meg!
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.