Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ismételten meghívást kapott az MTK a Turbine Potsdam téli teremkupájára. Egyre magasabbra lépnek a kék-fehér hölgyek, hiszen idén az ötödik pozíciót szerezte meg Medgyes Péter együttese, míg a házigazdák „csak” a harmadik helyet szerezték meg.
Nem nyúlt hosszúra az MTK téli szünete, merthogy Medgyes Péter együttese január második hétvégéjén újfent Potsdamba volt hivatalos. A téli teremtornán a házigazda Turbine mellett a cseh Sparta Praha, az osztrák Sankt Pölten (Vágó Fanni és Sipos Lilla), a norvég Stabaek, a skót Glasgow City, a svájci Young Boys és a litván Gintra vett részt a negyedik tornán. A magyar bajnokságban legutóbb címétől megfosztott kék-fehérek bivalyerős négyesbe kerültek – nem mintha a másik kvartettben nem lettek volna erős csapatok – és végeztek csoportjuk negyedik helyén, ami azt jelentette, hogy az ötödik pozícióért játszhattak. Természetesen ez a torna is fontos állomása volt a bajnoki címét, és a kupát is visszahódítani kívánó MTK felkészülésének. Külön érdekessége volt a szombati napnak Dárdai Pál látogatása, aki így az első napon láthatta a mieinket.
A csoporteredmények:
A. csoport
Stabaek – Sparta Praha 1-5
Stankt Pölten – Gintra 4-0 (Vágó Fanni)
Sparta Praha – Sankt Pölten 2-1
Gintra – Stabaek 1-2
Sankt Pölten – Stabaek 2-1 (Sipos Lilla, Vágó Fanni)
Gintra – Sparta Praha 1-2
Gintra – Sankt Pölten 0-6
Sparta Praha – Stabaek 2-1
Sankt Pölten – Sparta Praha 1-0
Stabaek – Gintra 3-0
Stabaek – Sankt Pölten 2-5
Sparta Praha – Gintra 5-0
A csoport végeredménye:
A. csoport | M | GY | D | V | Gólkül. | P | |
1 | St. Pölten | 6 | 5 | 0 | 1 | 19-3 | 15 |
2 | Sparta Praha | 6 | 5 | 0 | 1 | 18-5 | 15 |
3 | Stabaek | 6 | 2 | 0 | 4 | 10-15 | 6 |
4 | Gintra | 6 | 0 | 0 | 6 | 2-22 |
0 |
Potsdam – MTK 5-2 (Pinczi Anita, Nagy Lilla)
Glasgow – Young Boys 1-2
Young Boys – Potsdam 1-4
MTK – Glasgow 1-3 (Pinczi Anita)
Potsdam – Glasgow 3-0
MTK – Young Boys 1-0 (Pinczi Anita)
MTK – Potsdam 0-4
Young Boys – Glasgow 1-2
Potsdam – Young Boys 4-1
Glasgow – MTK 2-1 (Palkovics Nóra)
Young Boys – MTK 7-1 (Herczeg Andrea)
Glasgow – Potsdam 5-4
A csoport végeredménye:
B. csoport | M | GY | D | V | Gólkül. | P | |
1 | Turbine Potsdam | 6 | 5 | 0 | 1 | 24-9 | 15 |
2 | Glasgow City | 6 | 4 | 0 | 2 | 13-12 | 12 |
3 | Young Boys | 6 | 2 | 0 | 4 | 12-13 | 6 |
4 | MTK | 6 | 1 | 0 | 5 | 6-21 | 3 |
A helyosztókon sziporkázott Medgyes Péter együttese, hiszen előbb a Stabaek ellen nyert egy góllal, majd visszavágva a svájciaknak végzett az előkelő ötödik helyen. Ezzel eddigi szereplésük legjobb eredményét érték el a lányok, hiszen két éve hatodikak, míg tavaly nyolcadikak lettek a kék-fehérek. Sokan a házigazdákat várták döntőbe, ám a Sparta Praha meglepte a németeket, akik így a bronzért léphettek pályára a Glasgow ellen, végül meg is szerezték a medáliát. A győztes a kiváló hétvégét produkáló Sankt Pölten lett, melynek soraiban Vágó Fanni és Sipos Lilla is hozzátette a magáét.
Helyosztók:
5-8. helyért:
Stabaek – MTK 2-3 (Nagy Lilla, 3)
Gintra – Young Boys 0-3
Elődöntő:
Sankt Pölten – Glasgow 4-2 (Vágó Fanni)
Potsdam – Sparta Praha 2-3
7. helyért:
Gintra – Stabaek 2-3
5. helyért:
MTK – Young Boys 3-0 (Papp Dóra, Herczeg Andrea, Demeter Réka)
Bronzmérkőzés:
Glasgow City – Turbine Potsdam 2-4
Döntő:
Sparta Praha – Sankt Pölten 2-3 (Vágó Fanni)
A torna végeredménye:
1. FSK Simacek Sankt Pölten-Spratzern
2. SK Sparta Praha
3. Turbine Potsdam
4. Glasgow City FC
5. MTK Hungária FC
6. FC Young Boys
7. Stabaek IF
8. Gintra Universitetas
A torna legjobb játékosa: Svenja Huth (Turbine Potsdam)
A legjobb kapus: Varga Luca (MTK Hungária)
A gólkirálynő: Dennise O’Sullivan (Glasgow City, 6 góllal)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.