Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Király Gábor hibátlanul védett a tavaszi nyitányon. Kemenes Szabolcs a kispadra se került.
A meccs előtt mindenki meglepődve látta, hogy a télen igazolt ukrajnai Nagy Sándor kezdett a kispesti kapuban. Kemenes még a kispadra se került, tehát itt valami sántít gondolták a helyiek. Későbbiekben egy kis nyomozás után kiderült, a Honvéd hálóőre megsérült kedden.
Mindkét csapat győzelemmel szerette volna kezdeni az évet, egy esetleges piros – fekete diadallal 2 pontra megközelíthette volna aktuális ellenfelét, s a kiesős zónától is egyre biztosabb távolságba húzhatott volna el. Nem elég, hogy első számú kapusa hiányzott a Honvédnak, már az 5.percben kényszerű cserét kellett végrehajtani miután Holender ütközött a szombathelyi jobbhátvéddel Angyallal. Kapusoknak sok dolga nem akadt az első félidőben, így szinte a semmiből a 44.percben a belga középhátvéd Stef Wils megszerezte a vezetést a vendégeknek. Ezzel a találattal szombathelyi vezetéssel vonulhattak be az öltözőbe a csapatok.
A 2. félidőben folytatódott a kemény játék. Királynak párszor szüksége volt minden tudására. A 72.percben megkaptuk a választ egyik napi kérdésünkre, Jelena beállt a Honvédba. A fiatal támadónak egy helyzete volt, amit Király védett. De az egész meccset összegezve, a Honvéd támadott támadott, de a túloldalon egy király hárított. Válogatott formában védett a kapus. Ez a közelgő Eb meccsek előtt bizakodásra adhat okot.
Összefoglalva tehát támadott – támadott a Bp. Honvéd, de a 3 pontot elvitte a Haladás. Győzelmével a Hali ideiglenes feljött a második helyre, a Bp. Honvéd pedig maradt 8.
Képek forrása: Bp. Honvéd facebook.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.