Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Csütörtök este 2-1-es vereséget szenvedett a Midtjylland otthonában a Manchester United, amely így nagyon nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően.
Az eredmény igazából annyira nem is vészes a csapat számára, sokkal inkább a játék volt az, ami kilátástalanná teszi a helyzetet. A találkozó után az MU holland menedzsere nyilatkozott – bár ne tette volna.
Értékelésében szót ejtett néhány dologról, ami szerinte a csapat vesztét okozhatták, de a legnagyobb indok kétségtelenül egy nem épp szakmai érvelés volt: minden a Murphy-törvény miatt alakult úgy, ahogy.
Tehát kis túlzással ők mindent jól csináltak, egyedül a balszerencse miatt alakulhatott úgy az eredmény, hogy végül kikaptak. A sajtó természetesen azonnal ráharapott a témára és a szurkolók is “értékelték” ezt a beszédet a Twitteren.
Sokak szerint van Gaal nem vállalja a felelősséget a saját hibáiért – nem épp a szerénységéről és felelősségvállalásáról híres a holland -, a tegnapi kudarcért nem lehet egyes egyedül a szerencsét hibáztatni.
Többen úgy vélekednek, hogy ez a nyilatkozat jelzésértékű: van Gaal már végképp elveszítette a fonalat és innen már biztosan nincs visszaút számára.
Íme a már említett nyilatkozat:
Murphy's Law? Louis van Gaal blames bad luck for @ManUtd's 2-1 defeat against Midtjylland. https://t.co/13ieSuCqKP
— Football on BT Sport (@btsportfootball) February 19, 2016
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.