Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már a portugálok is kiválasztották főhadiszállásukat. Fernando Santos szerint érdekeltek lesznek a végjátékban.
Idilli környezetben készülnek Cristiano Ronaldóék, akik a Párizs melletti Marcoussis-ban foglaltak szállást. Itt készülnek majd a nyári kontinenstornára, egyben ez lesz a főhadiszállásuk is. Fernando Santos kapitány optimistán tekint a torna elé, szerinte tanítványai megnyerhetik a viadalt. „Július 10-ig foglaltuk le a szállást, Párizsban játsszuk a döntőt, úgyhogy ezért szerveztük így – fogalmazott egyértelműen a luzitán szakember. – Addig foglaltuk le, és hiszünk benne, hogy ott leszünk tizedikéig, sőt tizenegyedikéig. Akkor szeretnék hazamenni, miután ünnepeltünk.”
Van ugyan oka a derűlátásra a kapitánynak, hiszen a portugálok hét győzelem mellett mindössze egy vereséggel, tükörsimán abszolválta a selejtezőket, ám nem árt tudni, hogy az utóbbi években – leszámítva a 2004-es hazai Eb-finálét – nagy tornán nem sok sikerben volt része a válogatottnak.
Ráadásul igencsak hosszú út vár a játékosokra a csoportmérkőzések során, lévén Marseille 660,5 km légvonalban található a fővárostól, repülővel 50 perc az út, Lyon 393,2 km-re, repülővel 29 perc, Bordeaux 498,6 km-re esik légvonalban, repülővel 37 perc az út. Bár ez még mindig optimálisabb, mint a mieink útja: Tourrettes – Marseille 144 km, Bordeaux 622 km, Lyon 287 km.
(fotók: theguardian.com, 29.91bretagne-essonne.over-blog.com, rugbywrapup.com, sergeferrari.com)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.