Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Múlt héten beszámoltunk mi is róla, hogy a SZSZJN (Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül) szervezet, leülne újra tárgyalni Kubatov Gáborral a Ferencváros elnökével, hiszen szurkolók nélkül nincs hangulat.
Egyelőre előrelépés nem történt az ügyben, ha csak annyi nem, hogy a héten a Bp. Honvéd ellen a hazai szektorokból jobban hangzott a “Hajrá Ferencváros”, mint a vendégből. (illetve a “Hajrá Honvédnál” is hangosabban) A mai napon újabb szervezkedésről rántották le a leplet az SZSZJN tagjai. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a felhívásukat:
“NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁS A FRADI TÁBORÁÉRT!
2016. március 13-án, vasárnap, 14:30-kor Csepelen lép pályára a Lipcsei Peti-féle Ferencváros az NBIII-ban.
Az összecsapáson ott lesz a Fradi Tábora is!
A mérkőzésre meghívtuk és jelen lesz több külföldi szurkoló Tábor is, akikkel szoros baráti kapcsolat alakult ki az évek során!
Ott lesznek a csepeli lelátón értünk, miattunk, hogy kiálljanak a Fradi Táboráért, a fanatizmusért!
A mérkőzésen a szervezett szurkolás lesz a megszokott hangulattal és látvánnyal!
A Zöld-fehér buszhálózat is megindul Budapestre sok száz fővel!
A csepeli stadion 12.000 fős. A belépőjegy 1.000 Ft lesz. A csatolt képen az NBII-ben Csepelen lejátszott Tököl-FTC meccs látható 2008-ból. Vajon most mennyien leszünk?
A csepeli vezetéssel ÉLŐBEN egyeztettünk, akik készségesek és együttműködőek voltak.
Mindenki Csepelre! LEGYEN TELTHÁZ! HAJRÁ FERENCVÁROS!”
Ha nem jön közbe semmi, akkor honlapunk pár szerkesztője is a helyszínen tekinti meg a mérkőzést, s igyekszik beszámolni az eseményekről.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.