Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kedden Bajnokok Ligája helyett Bundesligát nézhetünk. Ma este két mérkőzést tekinthetünk meg, holnap pedig a forduló maradék összecsapásai szórakoztatnak majd bennünket. Az éllovasok most papíron könnyebb ellenfelet kaptak, viszont, mint tudjuk a labda gömbölyű, a fociban bármi megtörténhet.
Kedd:
márc. 01. 20:00 HSV Hannover – Wolfsburg (Eurosport 2)
márc. 01. 20:00 Ingolstadt – 1 FC. Köln
Kedd este két mérkőzést láthatunk. Sajnos mindkét összecsapás egy időben, este 8 órakor kezdődik. A sereghajtó Hannoverhez látogatnak a Farkasok. Papíron a vendégeknek áll a zászló, viszont a hazaiaknak is össze kell kapniuk magukat, hogy a hátralévő fordulókban összegyűjtsenek annyi pontot, hogy jövőre is a legjobbak között játszhassanak. A másik összecsapáson két középcsapat feszül egymásnak. Az Ingolstadhoz látogat a Köln.
Szerda:
márc. 02. 20:00 Bayern München – Mainz (Eurosport 2)
márc. 02. 20:00 Darmstadt – Borussia Dortmund
márc. 02. 20:00 Hertha BSC – Frankfurt
márc. 02. 20:00 Hoffenheim – Augsburg
márc. 02. 20:00 Bayern Leverkusen – Werder Bremen
márc. 02. 20:00 Borussia Mönchengladbach – VfB Stuttgart
márc. 02. 20:00 Schalke 04 – Hamburger SV
Szerdán folytatódik a pontvadászat. A Bayern München hazai pályán, az Allianz Arénában fogadja a Mainzot. A Dortmund Darmstadtba látogat. A vendégek az esélyesek, azonban volt már rá precedens a szezon során, hogy a Darmstadt kifogott egy jó napot és tréfálta meg az esélyesebb csapatot. Dárdai Pál együttese hazai pályán gyűjthet újabb pontokat, és ezzel továbbra is megőrizheti a 3. helyét. A Hoffenheim az Augsburggal csap össze, míg a Leverkusen tovább küzd azért, hogy jövőre a Bajnokok Ligájában indulhasson. Kiesslingék ellenfele szerda este a Werder Bremen lesz. A Borussia Mönchengladbach hazai pályán fogadja a kiesőzónától egyre távolodó VfB Stuttgartot. A középmezőnyben tartózkodó Hamburg ellenfele a Schalke lesz.
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.