De Gea szerelme megvillogtatta női bájait! + 18-as képsorok

A Manchester United portásának, nevezetesen David de Geának szerelme nem szégyenlősködött és megmutatta a világnak női bájait. A “vörös ördögök” hálóőre és a spanyol hölgy egyébként 2010-ben lettek egy pár, majd idővel össze is házasodtak.

01_01154626_43a4a0_2717743a

A Manchester United hálóőrének felesége, nevezetesen Edurne Garcia ledobta magáról a ruhát és megvillogtatta női szépséget az egész világnak. A 30 esztendős spanyol hölgy sok oldalú személynek lehet elmondani, hiszen szerepelt TV sorozatokban, ott lehetett a 2015-ös Euróvíziós dalfesztiválon, ahol a 21. helyen végzett illetve műsorvezetőként is tevékenykedik. Ennek ellenére nem biztos, hogy a “vörös ördögök” drukkerrei éppen úgy tisztelik, mint akár David de Geat. Erre jó pár ok van, hiszen egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy Manchester rondább, mint egy hűtő hátulja és ő szerette volna, ha párja a Real Madridba igazolna.

03_01154626_5e040f_2717643a

Nos, a terve a szimpatizánsok szerencséje dugába dőlt és De Gea továbbra is a Manchester United kapuját védheti, aki az eddig ott eltöltött évei alatt nyert bajnoki címet és két Szuperkupát is. Emellett bekerült két alkalommal a szezon álomcsapatába illetve ugyan ennyiszer választották meg az idény játékosának a “vörös ördögöknél.” De ennek ellenére egyáltalán nem lehetne nyugodtak se a csapatot kedvelő emberek, se a vezetőség tagjai, hiszen egyre csak közeledik a nyári átigazolási piac és valószínűleg a Real Madrid mindent megfog tenni a spanyol hálóőr megszerzésének érdekében.

Képek forrása: The Sun

Németh Boldizsár