Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A La Liga 28. fordulójának zárómeccsén az Espanyol hazai pályán fogadta a Rayót. Egy izgalmas, sok helyzettel tarkított meccsen a hazaiak behúzták a három pontot, és továbbra is a középmezőnyben vannak.
Espanyol – Rayo Vallecano 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Abraham (12.), Perez (77.) ill. Bebe (67.)
A hazaiak egy rosszabb periódust követően az elmúlt hetekben fontos pontokat szereztek, a Rayo viszont az elmúlt négy fordulóban nyeretlen maradt – így mindenképp az Espanyol számított a találkozó esélyesének.
A 12. percben a hazaiak rögtön megszerezték a vezetést, miután Asensio adott be pontosan Abraham pedig jól helyezve a rövidre bevágta. 1-0. Az első félidő folyamán több nagyobb helyzetet is kialakított a katalán csapat, de több gólt már nem tudtak szerezni.
A második félidő is Espanyol-helyzetekkel indult, de gólt a Rayo szerzett. A 67. percben Bebe lőtt a tizenhatos sarkától egy hatalmas gólt. 1-1. Tíz perccel később azonban Perez révén újra a hazaiak szerezték meg a vezetést – a játékos kapásból 15 méterről elemi erővel bombázott a felsőbe. 2-1.
Az Espanyol a győzelmét követően 14. pozícióban van, míg a Rayo 26 pontos, és a még bennmaradó 17. helyet foglalja el.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.