BL: Felül tudja-e múlni a Roma a Realt? – előzetes

Végre itt vannak a visszavágók! Nem is akármilyen találkozóra kerül ma sor a Bajnokok Ligájában. A Real Madrid együttese fogadja az olasz farkasfalkát, az AS Roma csapatát. Az első mérkőzésen a spanyolok győztek Rómában 2:0-ra, ahol Ronaldo és a Jesé volt eredményes. Vajon most meg tudja állítani az olasz csapat Zidane gépezetét, avagy meg tudják a fordítani az összecsapás menetét?

realroma

Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő – visszavágó
20:45 Real Madrid – AS Roma  (M4)
Helyszín: Santiago Bernabeu 

Real Madrid

 Forma Nem lehet azt mondani, hogy rossz formában van a Real. Bár ez náluk mindig más kérdés, mint a többi csapatnál. Amennyiben azt vesszük, hogy az elmúlt tíz mérkőzésükből csak egyszer kaptak ki és pont a legutóbbi találkozón hét gólt szereztek, akkor egészen kiváló teljesítménynek örülhetnek. Azonban, ha másik nézőpontból nézzük akkor azzal az egy vereséggel kiszálltak a bajnoki cím megszerzésének versenyéből. Ez pedig önmagában már egy súlyos csapás. Mindenesetre a BL így hatványozottan fontos a csapatnak.

Sérültek: Benzema! Benzema! Benzema!

AS Roma 

 Forma: Új edző, új élet! Mondhatnák a csapat szurkolói. Spalletti érkezése óta a farkasok csak úgy szárnyalnak. Fura mondat volt ez… Az olasz bajnokságban hét mérkőzés óra nem találnak legyőzőre. Ami még fontosabb, hogy mindegyiket meg is nyerték. Sőt! Legutóbb a dobogóért harcoló Fiorentina együttesét verték meg 4:1 arányban. Nagyszerű formának örvend a támadógépezetet alkotó, Salah – El Shaarawy – Perotti hármas. A védelem is rendezettebb lett a csapatnál.

Sérültek: Egyes hírek szerint Radja Nainggolan tegnap este előbb fejezte be az edzést a társainál. Ám hivatalos közlemény nem érkezett arról, hogy kihagyja-e a mérkőzést. További hiányzója a Roma gárdájának  ikonikus alakja, De Rossi illetve a fiatal német védő, Rüdiger is.

Egymás elleni múlt

 Egy igazi klasszikus összecsapásnak is beleillik ez a párharc. Hiszen nem kevesebb, mint nyolc alkalommal találkozott egymással a két csapat. Egy hajszállal ugyan, de eddig a Real Madrid áll jobban. Négyszer nyertek a Roma ellenében és egyszer játszottak döntetlent a csapatok. Ebből következik, hogy a farkasok háromszor ették meg a királyiakat. Kis érdekesség, hogy ebből a három győzelemből, kettő épp a legutóbbi találkozásuk volt, épp a BL ugyan ezen szakaszában, épp Spallettivel az élen. Az odavágót a Real nyerte 2:0 arányban. Így a vendégeknek nagyon össze kell magukat kapniuk. Hiszen két gólt mindenképp kell szerezniük és egyet sem szabad kapniuk.

Mérleg:
9 mérkőzés: 5 Real Madrid siker, 1 döntetlen, 3 AS Roma győzelem

Borbély Szabolcs