Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kedd este megkezdődnek a Bajnokok Ligája 2015/16-os kiírásának egyenes kieséses szakaszának visszavágói, avagy a tét a legjobb nyolc közé kerülés. A Wolfsburg igen közel került az ámított célhoz, ám nyugtával dicsérjük a napot, egy egész meccs vissza van még, s tudjuk, hogy a labdarúgásban bármi megtörténhet.
Mezőnyben felvette a harcot a Gent, ám a kapu előtt a németek voltak sokkalta veszélyesebbek és egyben pontosabbak is. Draxler duplája után amikor Kruse is betalált, akkor úgy gondolhattuk, hogy formalitás lesz a visszavágó, ám Dieter Hecking csapata téli álomba szenderült az utolsó tíz percre, ezt pedig kihasználták a belgák, s két góljuknak köszönhetően visszajöttek a párharcba. Bár három idegenben lőtt gólja van a Wolfsburgnak, a remény azért még él a Gent számára. Odavágó: Gent – Wolfsburg 2-3
Hatalmas bravúr lenne a Gent továbbjutása, ám Belgiumban hisznek a “csodában”! Kérdés, hogy a játékosok elhiszik-e, hogy fordíthatnak. Ha igen, akkor kétségtelenül egy jó mérkőzés elé nézhetünk. Egyet azonban ne feledjünk, a Wolfsburgnak három idegenben lőtt gólja van. Sok féle forgatókönyv létezhet, ám a belgáknak nagyon fontos lenne, hogy a németek ne szerezzenek gólt hazai pályán, hiszen akkor egyből három választalálat kellene minimum.
Wolfsburg: Nincsen könnyű helyzetben Dieter Hecking, amikor a kezdőcsapatot állítja össze, ugyanis első számú hálóőre Benaglio mellett, Naldo, Felipe, Sebastian Jung és Bas Dost sem áll a tréner rendelkezésére. Ennek ellenére a rossz tavaszi rajt után úgy fest, hogy a csapat kitalál a gödörből. Az odavágó óta leikszeltek Dárdaiékkal és kikaptak a Bayern München ellenében, ám határozott győzelmet arattak a Hannover felett és a hétvégén rangadót nyertek a Mönchengladbach legjobbjaival szemben.
Gent: Több sérült labdarúgója is van a belga csapatnak. A védelem közepéből Stefan Mitrovic nagyon fog hiányozni, ahogyan Laurent Depoitre is a támadósorból, ő a belga csapat házi gólkirálya holtversenyben. Emellett pedig további négy sérültje van a klubnak, ám ők nem feltétlenül számítanak alapembernek. Ami a formát illeti, hétvégén egy meglepő döntetlen csúszott be hazai pályán a Louven ellenében, s bár az odavágó óta a Lokerent legyőzték, az Oostende elleni 5-2-es fiaskó nem túl jó ajánlólevél egy jó formában lévő német csapattal szemben.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.