UEFA Ifjúsági Liga: Barca nélkül a folytatás

Az ifi BL-ben kicsit előrébb tartanak már, mint a felnőttek kiírásában: már három negyeddöntőn is túl vannak az U19-es fiatalok, egyedül az Chelsea-Ajax összecsapás maradt.

youth

Kedden két mérkőzéssel folytatódott az UEFA Ifjúsági Liga idei kiírása. Már a negyeddöntőknél járunk, cél tehát a legjobb négy közé jutás – vagyis bejutni a svájci fináléba, ahol az elődöntőket és a döntőt rendezik majd. Nyolc csapat maradt versenyben és a mezőny elképesztően erős. Gyakorlatilag bármelyik csapat komoly esélyekkel pályázhatott volna a végső győzelemre, de csak egy gárda örülhet a végén. Ez pedig nem a Benfica lesz majd. A portugálok minden évben favoritként indulnak el, ahogy idén is elég impresszív mutatóik voltak a csoportkörben – az Asztanát és a Galatasarayt többször is gálázva múlták felül. Idei menetelésük viszont a Real Madrid ellen véget ért – a Királyi Gárda hasonlóan jó teljesítményt nyújtott a torna első felében, így ők szintén a legjobbak közé sorolhatók. Lényegében egy előre hozott döntőt láthattunk, ahol viszont nem volt túl sok izgalom. A Real Madrid hazai pályán dominálni tudott és végül simán, 2-0-ra nyert. A csapatban kezdőként lehetőséget kapó Mayoral pedig még csak be sem talált – helyette Febas rúgott egy hatalmas gólt. Összefoglaló itt.

Nem lesz viszont ott mind a két versenyben maradt spanyol gárda, hiszen a Barcelona nem jutott tovább. Érződött a katalánokon ebben az évben, hogy valami nem stimmel. Habár voltak szép pillanataik, a teljesítményüket nem lehetett egy lapon említeni az első szériát megnyerő Barcelonáéval – akkor Munir El Haddadi vezérletével tényleg elsöprőek voltak. Ebben a csapatban nincs ott Munir és talán hozzá hasonló kaliberű támadó sincs, de ettől függetlenül a legjobb négy közé odaférhettek volna. Csak a hálót kellett volna megzörgetniük. Az Anderlecht otthonában fölénybe tudtak kerülni, szinte csak ők jelentettek valós veszélyt a kapura, mégis kiestek – ez a pocsék helyzetkihasználásuknak köszönhető. Mert amíg ők minden lehetőségüket elpuskázták, addig a belgáknak elég volt egyetlen egy sansz: egy beérkező szögletnél bátortalanok voltak a vendég védők és gyakorlatilag végignézték, ahogy a labda Van Camp mellkasáról a kapuba pattan. A véghajrában aztán jött egy újabb lila gól, ami viszont mindent eldöntött – az Anderlecht ott lesz Nyonban, a Barca viszont nem. Tajti Mátyást a keretbe sem jelölték.

Szerdára csak a PSG-Roma találkozó maradt, amely gyakorlatilag a leggyengébb párosításnak tekinthető. Habár az olaszok szépen összerakták ezt a csapatot erre az esztendőre, a PSV ellen hatalmas mázlijuk volt az előző körben. A hollandok talán jobbak is voltak náluk, ám ők így is tovább tudtak menni valahogy – ez azonban most kevés volt. Hatalmas küzdők a rómaiak, de a tudáskülönbség ezúttal túl nagy volt. Habár nem volt egyoldalú a játék, érződött a minőségi különbség. A párizsiak lélektanilag a legfontosabb pillanatokban tudtak betalálni és már a szünet előtt náluk volt az előny – 2-0-ra vezettek, amivel szinte már tovább is jutottak. Az AS Roma aztán összekapta magát és odatette a második játékrészt, de itt sem tudtak érvényesülni. A végén sikerült betalálniuk, ám az egyenlítés nem jött össze: Nkunku a 90. percben alakította ki a 3-1-es végeredményt. Habár talán két gól különbség nem volt a két csapat között, a PSG minőségi fölénye döntött: a befektetett energiához maximális eredményesség társult.

Az utolsó derbire majd csak a jövő héten kerül sor – kedden a címvédő Chelsea és az Ajax találkozik majd.

Real Madrid – Benfica 2-0
G.: Febas (66.), Salto (77.)

Anderlecht – Barcelona 2-0
G.: Van Camp (53.), Bernier (88.)

PSG – AS Roma 3-1
G.: Toure (26.), Meite (39.), Tumminello (75.), Nkunku (90.)

Baranyai Balázs