Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A szigetlakók újra hozzák a náluk megszokott kaotikus állapotokat. Nyolcadik menedzserük fog leülni a padra a következő Napoli elleni találkozón, igaz Iachini kétszer is megfordult ott.
Az új ember nem más, mint Walter Novellino, aki korábban a Torinónál, a Napolinál és a Sampdoriánál is dolgozott. Ő utoljára a Modena kispadját koptatta, de 2015-ben eltávolították a posztjáról. Most azonban nem rá szeretnénk kihegyezni a cikket, hanem, hogy milyen kalandos körülmények között jutottunk el odáig, hogy márciusra ő legyen a hetedik edző a klubnál.
A szezont Giuseppe Iachinivel kezdték meg, és nem is rosszul, a csapat a 12. helyen tanyázott, amikor őt kirúgták még novemberben. Persze, ez az “előkelő” hely a tabellán inkább a jó szezonkezdetnek volt betudható, mert azért nem volt teljesen indokolatlan az elbocsátása.
Az ő helyére Davide Ballardini érkezett, aki 7 meccsig irányította a Palermót. Ő nem jött ki a játékosokkal, ezért mennie kellett. A csapat ekkor a 16. helyen állt, ekkor már azért lehetett sejteni, hogy nagyon nehéz lesz a szezon vége, ha bent akarnak maradni.
Fabio Viviani egy meccs erejéig (Genoa ellen 0-4) átvette az irányítást, mielőtt kinevezték volna Guillermo Barros Schelottót. Na persze, ez sem volt egy sima menet. Schelotto ugyanis nem kapta meg a szükséges papírokat az UEFA-tól, így bár ő volt nevezve edzőnek az Udinese elleni 4-1-es győzelem során, nem ő ült a kispadon, hanem Giovanni Bosi.
Az ificsapatot irányító szakember sem kapta meg az esélyt, Giuseppe Tedesco lett a következő mester. Majd február 10-én Bosi lett újra a menedzser, Tedesco pedig a segítője, azonban 5 nap után Bosit kirúgták, így visszahívták Iachinit.
Talán ő sem tudja, hogy mi vezérelte akkor, amikor újra elvállalta a munkát, mindenesetre csak két meccsen dirigálta a Rosanerót, majd a héten lemondott.
Így jutottunk el addig, hogy a Palermo a 17. helyen áll egy ponttal a kiesőzóna felett, és Walter Novellino az edzője. Hogy meddig, az persze csak attól függ, hogy Maurizio Zamparininél – az elnöknél – mikor kattan ismét be valami. Nem irigyeljük az olasz mestert, de hát biztosan tudta mire vállalkozik…
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.