Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Los Angeley Galaxy a hathatós és tekintélyt parancsoló szezonrajt után idegenben már nem tudta azt a lehengerlő játékot hozni, míg a tavalyi döntős számára hazai pályán sem megy egyelőre. Sallói Dániel továbbra is vár a debütálásra, csapata azonban szépen gyűjtögeti a pontokat, míg a Dallas történelmi zakóba szaladt bele.
Colorado Rapids – L. A. Galaxy 1-0 (0-0)
G: Pappa (90+5.) ill. –
Az első fordulóban aratott határozott győzelmet követően ezúttal kikapott a Galaxy, mely a Rapids otthonában vendégszerepelt. A három pont sorsa az utolsó utáni másodpercekben dőlt el, a mérkőzés hőse Pappa lett. A mérkőzés margóján megjegyzendő, hogy jobban is játszott a hazai csapat.
Columbus Crew – Philadelphia 1-2 (0-1)
G: Kamara (87.) ill. Pontius (45+1., 71.)
Két fordulót követően pont nélkül áll a tavalyi finalista, mely bár jobban játszott mint a Philadelphia, a különbséget Pontius jelentette. A rutinos középpályás találataira későn érkezett a felelet, a tavalyi szezon gólkirálya Kei Kamara csak a végeredményen tudott kozmetikázni.
Sporting Kansas City – Vancouver Whitecaps 2-1 (2-0)
G: Dwyer (5., 41.) ill. Morales (70.-büntető)
Kiállítás: – ill. Smith (45+1.)
Sallói Dániel továbbra is vár a debütálásra, a fiatal magyar támadó a kispadról nézte végig csapata győzelmét. Dwyer ellenállhatatlan volt, ráadásul a Whitecaps egy teljes félidőt emberhátrányban kényszerült lejátszani. A vendégeknek így is összejött a szépítés.
Houston Dynamo – FC Dallas 5-0 (4-0)
G: Horst (6.), Hedges (13.), Clark (23.), Wenger (27.), Bruin (85.) ill. –
Nagyon simán rendezte le ellenfelét a Dynamo, ám aki látta a mérkőzést, az tudhatja, hogy ez a kép igen csalóka. A hazaiaknak gyakorlatilag minden egyes húzás bejött, míg a vendégektől elfordult fortuna. A mérkőzés gyorsan, már az első fél órában eldőlt, az első játékrész hajrájára négy gólos hazai előnnyel fordultak a csapatok. A Houston két meccsen nyolcat lőtt eddig, úgy fest, hogy a támadójátékkal nem lesznek gólok idén.
További eredmények:
Orlando City – Chicago Fire 1-1
New England Revolution – D.C. United 0-0
Real Salt Lake – Seattle Sounders 2-1
Montreal Impact – New York Red Bulls 3-0
A folytatásban:
márc. 13. 23:00 New York City – Toronto FC
márc. 14. 01:00 San Jose – Portland Timbers
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.