Az Európa Ligában is vége értek a nyolcaddöntők – az egyik mérkőzésen pont két spanyol gárda csapott össze, aminek egy fordulatos párharc lett a vége.
Legutóbb az özönvíz miatt nem sok futball kapott helyet a Bilbao és a Valencia EL-es randevúján, de a hazaiak így is örülhettek: baszk győzelem született a San Mamesben. Ezzel sokan már oda is adták a továbbjutást nekik, mondván ebben a Valenciában nincs annyi, hogy fordítsanak a sorsukon. Elvégre a Valencia idén csapnivaló szezont fut, változást pedig Gary Neville érkezése sem hozott – a bajnokságban a hétvégén még az utolsó helyezett Levantétól is kikaptak. Röviden: aki pénzt tett a továbbjutásukra, az bátor ember. De nem tévedett akkorát. Őrületes meglepetésre ugyanis a Mestallában ment nekik a játék. A Bilbao nehezen vette fel a ritmust, a védelmük pedig egészen katasztrofális napot fogott ki. A Valencia gyakorlatilag már az első félidőben megtette, amit meg kellett. A 13. percben már náluk volt az előny: a vendég védők ügyetlenkedése révén többször is lőhettek közelről a kapura a hazai támadók, végül a fiatal Santi Mina volt eredményes – finoman szólva elkerülhető találat volt ez. A fordítást jelentő gól a 37. percben született: ekkor a védő Aderlan Santos fejelt zavartalanul a hálóba egy pontrúgás után – összesítésben ekkor már 2-1-re vezetett a Valencia. A második félidőben aztán nem tudott nagyot váltani a Bilbao.
A Valencia nagyon taktikus volt. Nem álltak be védekezni, de mégis odafigyeltek a védekezésre, labdaszerzéseik után pedig támadtak. A vendég védők rendre sztárt csináltak a fehér mezes csatárokból, akik amúgy semmi extrát nem tettek hozzá. A Valencia szépen tette a labdákat, ügyesen lassították a játékot és szépen kezelték a nyomást, ami folyamatosan nőtt az Athletic játékosok vállán. A hajrára érkeztek cserék és mindent beleadott a Bilbao, hogy betaláljon – nem épp ennek hatására, de végül is sikerrel jártak. Egy távoli, beívelt szabadrúgás után sikerült valahogy (nem tudatos mozdulattal) Adurizhoz továbbítani a labdát, a baszkok gólgyárosa pedig nem is hibázott. Ezzel 2-1-re változott az eredmény, ami már a vendégeknek kedvezett, hiszen csak nekik volt idegenben lőtt góljuk. Gary Neville és a hazai stáb közben idegrohamot kapott, hiszen gyanús, hogy kezet is ért a labda a a szabadrúgás után – a bíró végül nem lépett közbe. Az utolsó tíz percben kezdeményezett a Valencia, beállt Paco Alcacer – de ezt Neville már csak a lelátóról nézhette, hiszen a bíró elküldte a kispadtól. A Valenciának számtalan lehetősége lett volna belőni azt a harmadik gólt, de ez végül sehogyan sem jött össze nekik. Herrerin kapus és a hazai támadók ügyetlenkedése végül nem hozott változást: 2-2-es összesítéssel, de idegenben lőtt góllal végül az Athletic Bilbao ment tovább.
Valencia – Athletic Bilbao 2-1 (2-0)
Mestalla Stadion, Valencia Vezette: Orsato (ITA)
Gólszerző: Mina (13.), Aderlan (37.), Aduriz (76.)
Sárga lap: Fuego, Mina, Gomes, Vezo ill. Garcia, Laporte
Valencia: Ryan – Vezo, Mustafi, Aderlan, Gaya – Fuego (Parejo), Danilo – Rodrigo (Feghouli), Gomes (Paco), Santi Mina – Negredo, Vezetőedző: Gary Neville
Athletic Bilbao: Herrerin – de Marcos, Etxeita, Laporte, Balenziaga (Lekue) – San Jose, Benat – Sabin (Iturraspe), Garcia, Muniain (Susaeta) – Aduriz, Vezetőedző: Ernesto Valverde
Továbbjutott: az Athletic Bilbao 2-2-es összesítéssel, több idegenben lőtt góllal.
http://www.dailymotion.com/video/x3yfr5m_1-0-santi-mina-goal-valencia-v-athletic-bilbao-europa-league-17-03-2016_sport
http://www.dailymotion.com/video/x3yfwt3_valencia-2-0-athletic-bilbao-goal-aderllan-santos-hd_sport
http://www.dailymotion.com/video/x3yga3b_aritz-aduriz-goal-valencia-2-1-athletic-bilbao-europa-league-17-3-2016_sport
Baranyai Balázs