Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hiába játszott fegyelmezetten Norvégia ellen, a siker elmaradt, így sajnos csak a negyedik helyet szerezte meg csoportjában, Svájc jutott első helyen tovább.
Hogy ne legyen könnyű helyzete a mieinknek, arról a korábbi összecsapások gondoskodtak. Bár az oroszok ellen sikerült pontot menteni, majd Svájc magabiztos sikert aratott Turtóczki Sándor tanítványai felett. Krascsenics Petráék így Norvégia ellen léptek pályára azzal a tudattal, hogy megnehezítsék a csoportelsőségre hajtó skandinávok dolgát.
Az idő igencsak mostoha volt, hiszen a szél rendkívül megnehezítette a csapatok dolgát, ráadásul az első félidőben éppen széllel szemben játszottak a mieink. Hiába készült nagy győzelemre a vendégegyüttes, a magyar lányok végig fegyelmezetten, zártan védekezve futballoztak, ez eleinte nem ízlett a norvégoknak, akik nem tudtak mezőnyfölényt kialakítani, ennek ellenére a félidő derekán vezetéshez jutottak a látogatók. Egy szögletet követően Lund révén jutottak előnyhöz. A szél ennél az esetnél segített a norvégoknak, de a gól sem változtatta meg a játék képét, így némi elégedetlenségünkre a skandináv válogatott mehetett előnnyel a szünetre.
Fordulás után Turtóczki Sándor pályára küldte Szakonyi Emesét, erősítendő a szélsőjátékot. Ez valamivel támadóbbá tette a mieink játékát, akik több ízben is eljutottak ellenfelünk kapujáig, de a lehetőségeket nem sikerült kihasználniuk. Ennek következtében Norvégia magasabb sebességi fordulatra kapcsolt, s az játékrész derekáig két nagy helyzetet is kialakítottak, de hál a fegyelmezett védekezésnek, sikerült kivédekezni. Mindkét esetben a léc mentette meg a mieinket. Előbb Lund majd Dovle találta el a kapufát. Nem sokra rá a vér is meghűlt a mieink ereiben a vér: Fjelland verte meg Szabó Dorottyát, majd éles szögből leadott lövése csattant a kapufán, onnan pedig kifelé.
Összességében végül megérdemelten nyert Norvégia, hiszen bár szervezetten védekezett együttesünk, helyzetbe nem nagyon tudott kerülni, mindössze Kaján Zsanett révén akadt két lövése, eredmény nélkül.
„Nehéz meccsen vagyunk túl egy erősebb ellenfél ellen – kezdte Turtóczki Sándor a lefújást követően. – Nehezen birkóztunk meg az jobb fizikumú norvég játékosokkal. Ilyen mérkőzéseken hiába mennek el a lányok akár a sportszerűség határáig is, nagyon nehéz a fizikálisan fölényben lévő ellenfelet kimozdítani a pozíciójából. Ettől függetlenül nem lehet azt mondani, hogy lefocizott minket ellenfelünk: a lányok végig fegyelmezetten azt játszották, amit kértem. A különleges norvég szögleteket nehéz levédekezni, a gólnál pedig még a szél is ellenünk dolgozott. Ki kell emelnem, hogy az egész elitkörben a miénk a legfiatalabb csapat, így ez a csapat most együtt marad, és jövőre immár több tapasztalattal szállhat ismét versenybe.”
Magyarország – Norvégia 0-1 (0-1)
Szombathely, Király Sportlétesítmény, vezette: Galiya Echeva (bolgár)
Gólszerzők: Lund (23.)
Sárga lapok: Farádi-Szabó (34.), Turányi L. (88.) ill.: Lund (43.), Syrstad Engen (90+2.)
Kiállítva: –
Magyarország: Schildkraut – Rozmis, Turányi, Németh H., Szabó D. – Gruber, Kocsán, Farádi-Szabó (Kun B., 66.) – Krascsenics P., Kaján, Gelb (Szakonyi, a szünetben)
Norvégia: Norström – Elvebakken, Suphellen, Hansen, Lund – Hiim, Syrstad Engen, Lie, Wilmann (Haugland, 86.) – Dövle, Fjelldal
A csoport másik összecsapásán:
Svájc – Oroszország 1-0
g.: Zehnder (59.)
A csoportunk végeredménye:
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.