Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A múlt heti találkozón a címvédő Sevilla diadalmaskodott 2:1-re a Bilbao otthonában, így Emery tanítványai előnyből várhatták a második felvonást. Az első félidőben mindkét együttes mellé feljegyezhettünk egy komolyabb lehetőséget, viszont a gól elmaradt. A második játékrész elején azonban két találatot is láthattunk. Az 56. percben Aduriz révén a vendég gárda ragadta magához az előnyt, majd nem sokkal később Gameironak hála egyenlíteni tudtak a hazaiak. A véghajrában Raúl Garcia újra megszerezte a vezetést a Bilbao számára, és mivel a Sevilla nem tudott már válaszolni, így jött a hosszabbítás. A túlóra folyamán sem tudtak dűlőre jutni a felek, ezért a tizenegyesekkel kellett eldönteniük a továbbjutás kérdését. A büntetőpárbaj után végül a címvédő együttes örülhetett.
Sevilla – Athletic Bilbao 1-2 (0-0) – büntetőkkel: 5-4
Helyszín: Estadio Ramón Sánchez
Gólszerzők: Gameiro(59.) ill. Aduriz(56.), R.Garcia(80.)
Sárga: Rami(86.),N’Zonzi(105.),Coke(114.),Konoplyanka(116.) ill. Boveda(29.), San Jose(65.),Balenziaga(74.),Viguera(86.),Muniain(90+5.), de Marcos(102.), Etxeita(105.)
Kiállítás:
Sevilla: Soria-Mariano(Coke 100.),Rami,Kolodziejczak,Escudero-Krychowiak,N’Zonzi-Vitolo,Iborra(Cristoforo 67.),Krohn-Dehli(Konoplyanka 51.)-Gameiro. Vezetőedző: Unai Emery
Athletic Bilbao: Herrerin-de Marcos,Boveda(Iturraspe 60.),Etxeita,Balenziaga-San Jose,Benat-Susaeta,Garcia,Lekue(Muniain 54.)-Aduriz(Viguera 70.). Vezetőedző: Ernesto Valverde
Első félidő: A mérkőzés első komolyabb lehetőségéig csupán 5 percet kellett várni. Aduriz tört be a tizenhatoson belülre, aki elvitte a labdát a kimozduló Soria mellett, de Kolodziejczak az utolsó pillanatban menteni tudott. Nem sokkal később Rami került ordító helyzetbe, viszont a francia védő nem élt vele. A hazaiak próbálkozása után volt néhány ígéretesebbnek tűnő momentum, azonban a játékrész második felében mindkét csapat inkább az óvatosságra törekedett, így 0:0-val vonulhattak pihenőre a felek.
Második félidő: A szünet után először a Sevilla előtt adódott lehetőség. A 48. percben Iborra lőtt kapura, viszont Herrerin résen volt és védeni tudta a spanyol kísérletét. Az 56. minutumban a Bilbao megtörte a gólcsendet. Aduriz eresztett meg egy lövés, mely a kapu bal alsó sarkában kötött ki. A vendégek nem sokáig örülhettek, hiszen néhány perccel később egyenlíteni tudtak a hazaiak. Krychowiak passzát követően Gameiro vette be az Athletic hálóját. A 75. percben két Sevilla helyzet is kimaradt. Először az egalizáló gólt szerző francia támadó lövését hárította a vendégek portása, majd a pár másodperccel később N’Zonzi fejelt centikkel mellé. A 80. minutumban újra magához ragadta a vezetést Valverde. Benat beívelés után Raul Garcia bólintott a Sevilla kapujába.
Hosszabbítás: A 97. percben Susaeta kapott remek indítást, de a középpályás nem tudta kihasználni az ordító helyzetet. Nem sokkal később Ituraspe majdnem öngólt fejelt, de szerencséjére a kapufa megmentette, majd a kipattanót követően Coke mutatott be egy ollózómozdulatot, viszont az egyik Bilbao védő tisztázni tudott. A 105. minutumban Konoplyanka végezhetett el egy szabadrúgást, melyet Herrerin bravúrral hárított. A büntetőpárbajban a Sevilla játékosai maradtak higgadtabbak, így a címvédő jutott az elődöntőbe.
https://www.youtube.com/watch?v=lnwzohQmJwo
https://www.youtube.com/watch?v=V0qScWjDh40
https://www.youtube.com/watch?v=Rnl7h15kmZ8
https://www.youtube.com/watch?v=ZaJODTwM1gY
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.