Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tavaly nyáron a Quaestor balhé miatt (tönkre ment a tulajdonos) kizárták a Győri ETO FC az NB I-ből, s csak az NB III-ban indulhatott. Évek óta arról szóltak a hírek, hogy lassan két győri csapat lehet az NB I-ben, hisz a kisebbik városi csapat a Gyirmót FC tudatos építkezéssel fel akart jutni. Idén végre ez sikerülhet.
Sokan emlékezhetnek rá, hogy 2009 nyarán (tehát már 7 éve), megnyerte az NB II nyugati csoportját a Gyirmót FC, de egy óriási hiba miatt nem kapta meg az élvonalbeli licencet. Azóta minden évben újra és újra úgy vágtak neki a szezonnak, hogy most vagy soha. Hosszú idő után, idén nyáron viszont, már osztályt válthatnak. 6 fordulóval a vége előtt 14 ponttal vezetnek a 2. helyezett Zalaegerszeg és a 3. helyezett Mezőkövesd előtt.
Az előző években inkább fiatal tehetséges játékosokat igazoltak, mígnem tavaly nyáron a tapasztaltabb játékosokban bíztak, így a nyáron nem lesz szükség a keret lecserélésére. A kapuban a korábbi ETO és Vidi kapus Sebők Zsolt, a védelemben a korábbi válogatott (MTK, Kecskemét, Pécs) játékos Balogh Béla, és a szintén egykori ETO spíler Völgyi Dániel, a középpályán Bori Gábor, Vass Patrik, Horváth Adrián, a csatársorban a korábbi élvonalbeli gólkirály Simon Attila, az örök ígéret a Liverpool akadémiáján is nevelkedő Simon András, mind – mind olyan játékos, akik vezetésével, nem átszálló jegyet válthatnak az NB I-be.
A második helyért már nagyobb harc kezd kibontakozni, hisz a télen kiválóan igazoló Mezőkövesd, tegnap nem tudta legyőzni a Kisvárdát, így maradt 2.helyen több győzelmével a ZTE, mely szombaton kikapott Szolnokon. De akár még a Kisvárda is feljuthat az élvonalba, hisz egy győzelemmel, s a másik két csapat vereségével már ők lennének a másodikak.
Tehát még izgalmak lesznek a hátrelévő 6 fordulóban, ahol a Gyirmót már biztos, hogy fel fog jutni, hisz ha hétvégén nyer, s ellenlábasai közül valamelyik botlik, már minimum 16 ponttal vezet (ha x-el az egyik, vereség esetén 17), amely pontszám 5 forduló alatt ledolgozhatatlan lesz.
Hétvégi NB II – es eredmények:
Szeged – Dunaújváros: 0-2
Soroksár – Budaörs: 1-0
Gyirmót – Vác: 6-0
Sopron – Siófok: 1-2
Szolnok – Zalaegerszeg: 3-1
Csákvár – Balmazújváros: 0-1
Kisvárda – Mezőkövesd: 0-0
Ajka – Szigetszentmiklós: 1-2
Élmezőny:
1. Gyirmót 56.pont, 2. Zalaegerszeg (13 győzelem) 42.pont, 3. Mezőkövesd (12 győzelem) 42.pont, 4. Kisvárda 40.pont, 5. Balmazújváros (39.pont) 6. Csákvár (38.pont)
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.