Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A kedd és a szerdai napon sem maradunk angol csúcsfoci nélkül. Az FA kupa elődöntők miatt 4 mérkőzésünk hátramaradt a 34. fordulóból, amik a végelszámolás szempontjából nem tét nélküliek.
A keddi napon búcsúzik a West Ham United legendás stadionja a Boleyn Ground, ahova a Manchester United látogat utoljára. A találkozó nem csak emiatt lesz nagyon pikáns, hanem amiatt is, hogy a “Vörös Ördögök” egy esetleges győzelem esetén megelőzhetik a városi rivális Cityt és feljöhetnek a 4., már BL indulást jelentő helyre. Így már úgy várhatják az utolsó fordulót, hogy a sorsuk a saját kezükben van. Azonban a WHU nem szeretné vereséggel búcsúztatni otthonát, ráadásul a 3 pont nekik újra EL indulást jelentő helyet érne, így Slaven Bilic mester kellően fel fogja tüzelni a “Kalapácsosokat” a mérkőzésre. Igazi 3 esélyes találkozót láthatunk ezen az estén.
Szerdán lesz a “nagyobb” meccsdömping. Ekkor 3 mérkőzést rendeznek, 2 a kiesés szempontjából rendkívül fontos találkozót, valamint egy igazi rangadót. Először a “menekülők” kezdenek a Sunderland az Evertont fogadja, ahol, ha a “Fekete Macskák” egy győzelem esetén megváltják a jövő évi PL tagságukat, kiejtve a Newcastlet. Ráadásul rossz hír lehet, a “Szarkáknak”, hogy az Evertonnak már teljesen mindegy az idei évi szereplés.
Ugyan ebben az idősávban a még szintén versenyben lévő Norwich a Watfordot fogadja. A “Kanárik” csak akkor maradhatnak bent, ha a Sunderland nem tud nyerni, ezzel szemben ők viszont elintézik a Watfordot. Ám már csak ekkor is csak matematikailag lesz esélyük, mivel a gólarányuk jóval rosszabb mint a sunderlandieknek.
Kilenc órától aztán érkezik a forduló és a nap rangadója ráadásul ez sem tét nélkül. Az Anfield Roadra a Liverpoolhoz a Chelsea látogat. Jurgen Klopp együttese egy győzelemmel feljöhet a 6. helyre, ami újabb EL indulást érne a csapatnak. Tegyük hozzá ehhez az is kell, hogy a WHU pontokat veszítsen. A másik oldalon már teljesen felszabadultan játszhatnak Guus Hiddink fiai, ugyanis a Chelsea már se feljebb se lejjebb nem kerülhet a tabellán.
Az elmaradt találkozók a 34. fordulóból:
05.10. Kedd:
20:45 West Ham – Manchester United (TV: Digi Sport 1)
05.11. Szerda:
20:45 Norwich – Watford
20:45 Sunderland – Everton (TV: Digi Sport 2)
21:00 Liverpool – Chelsea (TV: Digi Sport 1)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.