Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Rengeteg az olyan fiatal labdarúgó, akiket egy jól sikerült meccsük után rögtön óriási tehetségnek kiált ki a média, vagy egy hétköznapi futball szerető ember. Nos, sokan egy időben úgy vélték, hogy a Juventus francia csillaga, Paul Pogba is közéjük fog tartozni, de a 23 esztendős középpályás ezt megcáfolta. A cikkben fényt derítünk arra, milyen út is vezet számára a 10-es mezszámig.
Paul Pogba testvéreivel ellentétben Franciaországban látta meg a napvilágot (Mathias és Florentin szintén futballoznak), első utánpótlás csapata a Roissy – en – Brie volt, ahová 1999-ben, mindössze 6 esztendősen került. Összesen 7 évet töltött ott el, majd ezt követően a Torcyhoz vezetett az út. Sokáig tehát úgy festet, hogy az ifjú játékosra nem fog felfigyelni egyetlen nevesebb francia gárda sem. Nos, 2007-ben a Le Havre vette a szárnyai alá, a korábbi kupa győztes klubtól még feljebb léphetett, hiszen két évvel később a Manchester Unitedhoz került. Az elején természetesen a “vörös ördögöknél” is kortársai között kapott lehetőséget, majd 2011 szeptemberében elérkezett az idő.
Paul Pogba egy Leeds United elleni Ligakupa mérkőzésen mutatkozhatott be a nagy múlttal bíró angol együttesnél. Sir Alex Ferguson egy félidőt adott a francia játékosnak, aki Ryan Giggst váltotta. A skót szakember összesen 7 mérkőzésen szavazott bizalmat az ifjú játékos számára, a szezon végeztével kiadták az útját, így szabadon távozhatott. Talán nem kis meglepetést okozott, amikor a Juventus 2012 júliusában bejelentette a leigazolását. A friss bajnoknál a drukkerek nagyobb nevekre vágytak, tehát sok támadás érte az újoncot. A “zebrák” színeiben a Chievo ellen debütálhatott, méghozzá kezdőként. Ezután Conte többször is csereként küldte pályára, a Juve – Napoli összecsapás következtében pedig az ő nevétől zenget a világ. Az olasz tréner a találkozó 75. percében küldte pályára, majd a 82. minutumban egy kipattanót követően bődületes gólt akasztott De Sanctis hálójába. A bomba gólok egybe olvadtak Pogba nevével, hiszen találatait követően sokan csak annyit mondanak, hogy “Pogboom.” A francia tini egyre magasabb szintekre jutott, rengeteg top klub érdeklődését is felkeltette, de az “öreg hölgy” vezetőségének esze ágában sem volt túladni rajta. A 2015-ös nyári átigazolási piac után még nagyobb feladatok vártak rá, hiszen Pirlo és Vidal is távozott, a megbecsülés jeleként pedig megkapta a 10-es mezt. A szezon rendkívül döcögősen indult a torinói gárda számára, illetve ő sem találta sokáig régi önmagát. A hullámvölgybe kerülése miatt úgy vélték, túl korai volt ráadni a legendás számot. Nos, egy Torinói elleni találkozót követően megtört a jég, és egyre csak javult a játéka, mostanra pedig egyértelműen kijelenthető, méltó ezen mezszám viselésére. A “zebrák” színeiben eddig 177 tétmérkőzésen lépett pályára, melyek során 34 találatig jutott illetve 43 gólpasszt osztott ki a társainak.
Pogba egyénileg, illetve csapat színeiben is rengeteg sikert ért már el. A torinói együttessel négy alkalommal hódította el a bajnoki címet, két alkalommal a Szuperkupát, az Olasz Kupát pedig egyszer, a francia U20-as válogatottal pedig világbajnokságot nyert. A 2013-as esztendőben megkapta az U20-as Vb aranylabdáját, illetve neki ítélték oda a Golden Boy díjat is, egy évvel később a 2014-es Vb torna legjobb fiatal játékosának választották meg, tavaly pedig bekerült a FIFA és az UEFA év csapatába is.
Végezetül pedig egy kis összeállítás Pogba néhány emlékezetesebb szezonbéli mozzanatairól:
https://www.youtube.com/watch?v=EEQiRgW85RY
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.