Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Európa Ligát érő helyekért küzdő Southampton az FA-kupa döntőbe jutó Crystal Palace-t látta vendégül a Premier League 38. fordulójában. Ronald Koeman tanítványai nem ismertek kegyelmet, hiszen sima 4:1-es győzelmet arattak.
Southampton – Crystal Palace 4-1 (1-0)
G.: Mané(43.), Pellé(61.), Bertrand(75., büntető), Davis(87.) ill. Puncheon(64.)
Az összecsapást a vendégek kezdték jobban, hiszen az első komolyabb lehetőséget ők dolgozták ki, de Gayle nem tudott élni vele. Ezt követően a “szentek” kezükbe vették az irányítását, és a 43. percben Mané révén megszerezték a vezetést. A fordulást követően a csereként beállt Pellé a 61. minutumban növeli tudta a hazai együttes előnyét, majd nem sokkal később Puncheoen szépíteni tudott. Negyed óra elteltével büntetőhöz jutott a Southampton, amit Bertrand értékesített. A 87. percben pedig jött a csattanó, Pellé passzát követően Davis is bevette a Palace kapuját.
https://www.youtube.com/watch?v=YjUBpzr8lU0
Stoke City – West Ham United 2-1 (0-1)
G.: Imbula(55.), Diouf(88.) ill. Antonio(23.)
A találkozó első említésre méltó szituációjáig több, mint 20 percet kellett várni, viszont abból rögtön gól is született. A 23. minutumban Reid végezett el szögletet, amelyet követően Antonio a kapuba bólintott. A szünet után gyorsan növelhették volna előnyüket a “kalapácsosok”, de Given hatalmas bravúrjának köszönhetően ez elmaradt. Nem sokkal később egalizálni tudtak a hazaiak, az 55. percben Imbula vette be Randolph hálóját. Mindhiába a West Ham fölénye, a 88. minutumban Adam szögletét követően Diouf fejjel vette be a vendégek kapuját, ezzel pedig begyűjtötték a három pontot.
Manchester United – Bournemouth
Helyszín: Old Trafford
Gólszerzők:
Sárga:
Kiállítás:
Manchester United: De Gea – Valencia, Smalling, Blind, Borthwick-Jackson – Carrick – Mata, Lingard, Rooney, Martial – Rashford. Vezetőedző: Louis van Gaal
Bournemouth: Federici – Francis, Elphick, Cook, Daniels – Ritchie, Surman, Arter, Pugh – Wilson, King. Vezetőedző: Eddie Howe
Ahogyan azt korábbi cikkünkben tudattuk, egy gyanús csomag miatt elhalasztották a két csapat közötti találkozót.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.