Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bizony néhanapján érdemes foglalkozni a kisebb élvonalbeli gárdák híreivel is, hiszen akkor olyanokba futhatunk bele, mint ez. A Serie A-ba frissen feljutott Pescara nehéz perceket élt át az elmúlt napokban, de úgy tűnik rájuk kacsintott a szerencse, vagy a sors, vagy akármi. Ugyanis egyre közelebb kerülnek egy volt olasz válogatott játékos megszerzéséhez.
Aki Pablo Osvaldo. Igen, az az Osvaldo, aki összebalhézott a Roma drukkerekkel, Icardival az Interben, az egész Portoval, sőt kétszer is a Boca Juniors egészével összerúgta a port, meg műfüvet vagy akármi is volt ott. Majd elfelejtettem, hogy még Angliából is elzavarták a Southampton együttesétől (igaz, a Juventushoz került akkor és bajnok lett). Szóval lehet használni esetében a “balhés” jelzőt. Mindenesetre nem egy rossz képességű támadóról van szó. Ez bizonyítja az is, hogy nem kis nívójú csapatok alkalmazták. Méh ha csak egy hónap erejéig. Z. Zeman mondta rá egyszer, hogy “elemi erő” illetve Antonio Conte (a jelenlegi olasz szövetségi kapitány) is kifejezetten dicsérte a futballhoz való hozzáállását, még a Juvés időszaka alatt.
A Pescaranak nem lesz könnyű dolga a szezont illetően. A legjobbjaira már lecsaptak más, nagyobb klubok. Lásd Lapadula eligazolt az AC Milan csapatához, Mandragora a Juventushoz került vissza, míg Caprari az Interhez kerül valószínűleg. Így, mint egy falat kenyér, úgy kell nekik az erősítés. Osvaldo mindenképp az lehet. Tudása és tapasztalata mellett, még fizetni sem kellene érte, hiszen jelenleg nincs klubja.
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.