Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Jó, jó, nyílt titok volt, hogy a következő szezonban a belga középpályás már nem a Groupama Arénában rúgja a bőrt, de a Ferencváros eddig hivatalosan ezt még nem kommentálta. A mai napra viszont a játékosok menü pontjára kattintva, a belga már nincs a keretben.
Roland Lamah 2 évvel ezelőtt érkezett a Fradihoz, a korábbi különc szélsőt Julian Jennert pótolni. Lamah korábban a belga válogatottban is játszott, illetve több angol, spanyol csapatban, így nagy várakozás előzte meg a bemutatkozását. Az első félévben újra kellett építeni, hisz hosszabb időt csapat nélkül töltött. Két év alatt 54 bajnokin 12 gólig jutott. A bajnoki címet hozó évben, az összes találkozón lehetőséget kapott Thomas Dolltól.
Lamah Fradi pályafutását összegezve, nem játszott rosszul, de egy ilyen kaliberű játékostól jóval többet vár, szurkoló és vezető egyaránt. A belgát várhatóan Lovrencsics Gergő pótolhatja.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.