Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A tegnapi 2-0-ás vereséggel Németország érdekes helyzetbe került – még nem tudni, marad-e Joachim Löw a német válogatott élén az Európa-bajnokság után is.
Ez a francia pofon volt Löw harmadik elődöntős veresége a német válogatott élén. A 2014-es világbajnoki siker után így most ismét lecsúsztak a fináléról, ami érzékeny veszteség számukra.
A hármas sípszót követően nem is találta a szavakat Löw, akinek saját bevallása szerint még emésztenie kell a történeteket.
“Ma este még nem tudok a jövőbe tekinteni, de valószínűleg holnap sem fog menni. Ez most nagyon fájdalmas. Nem éri meg vele ma foglalkozni.” – mondta Löw.
A német ZDF szerint az augusztusi, Finnország elleni barátságos találkozón még biztosan ő ül majd a padon, a folyatás azonban egyelőre nem lefutott. A német szövetség elnöke, Reinhard Grindel bizakodó Löw maradását illetően: “Ő a vb-t nyerő edző és bizonyára szeretné majd megvédeni a címét.”
Hiába kérdezték, érdemben semmit sem tudott reagálni a vereségre Joachim Löw: “Az eligazításon nem beszéltünk a játékosokkal arról, hogy mi lesz, ha kikapunk.”
Habár a csapat dominált a 90 perc során, mégis viszonylag sima vereséget szenvedett – sokan megtalálták azzal a kapitányt, hogy nem igazán tudott belenyúlni a meccsbe, nem jól cserélt, vagy eleve nem jól válogatta össze a keretét. Kíváncsian várjuk, hogy marad-e Löw a kispadon.
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.