Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A harmadik kört sorsolják a nemzetközi kupákban pénteken délelőtt. Négy csapatunk lesz érdekelt.
Bajnokok Ligája:
A Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el a Partizani Tirana ellen, így aztán viszonylag kedvező helyzetben várja a visszavágót Thomas Doll együttese. A lehetséges ellenfelek közül a Red Bull Salzburg, a Lincoln, a BATE, a Dinamo Zagreb, a Ludogorets és a Köbenhavn is győzelemmel abszolválta első meccsét, míg a többi párharcban döntetlent játszottak a csapatok. A legnehezebb riválisok, az Olympiakos és a Plzen csak a következő körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.
Európa Liga:
Miután a harmadik körben egyik csapatunk sem kiemelt, így igencsak nehéz párharcok várhatnak a mieinkre. A következő körben többek között a holland Alkmaar, a belga Genk és Gent, vagy akár a Hertha, a Saint-Etienne is a magyar csapatok útjába kerülhet.
Íme a kiemeltek listája:
AZ Alkmaar (holland)
Genk (belga)/Podgorica (montenegrói)
Lille (francia)
Saint Etienne (francia)
Gent (belga)
Krasnodar (orosz)
Rapid Wien (osztrák)
Slovan Liberec (cseh)
Maribor (szlovén)/Levski Sofia (bolgár)
Macabbi Tel-Aviv (izraeli)/Kairat Almaty (kazah)
Spartak Moszkva (orosz)
Austria Wien (osztrák)/Kukesi (albán)
Partizan (szerb)/Zaglebie Lubin (lengyel)
West Ham United (angol)
Hertha BSC (német)
Panathinaikos (görög)
Midtjylland (dán)/Vaduz (liechtenstein)
Rijeka (horvát)
Sassoulo (olasz)
Rio Ave (portugál)
Vorskla Poltava (ukrán)
Maccabi Haifa (izraeli)/Nomme Kalju (észt)
HJK Helsinki (finn)/Beroe (bolgár)
Hajduk Split (horvát)/Iasi (román)
Arouca (portugál)
Apollon Limassol (ciprusi)
Mlada Boleslav (cseh)
Dinamo Minsk(fehérorosz)/St. Patricks (ír)
Omonia (ciprusi)/Beitar Jerusalem (izraeli)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.