Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megejtették a BL és az EL harmadik körének sorsolását, ahol kiderült, hogy kikkel kerülhetnek össze a magyar csapatok, ha továbbjutnak jelenlegi ellenfelükön.
Kezdjük a BL-lel, a Fradi az idegenbeli 1-1 után jó eséllyel várhatja a visszavágót a Partizani ellenében. Ha kedden ki tudja harcolni a továbbjutást Thomas Doll csapata, akkor a Red Bull Salzburg – Liepaja párharc győztesével találkozik. Itt az első meccset az osztrákok hazai pályán 1-0-ra nyerték.
Az Európa-ligában egyaránt nehéz helyzetben lévő Debrecen, MTK páros később sem kapna könnyű ellenfelet. Ha sikerül a hazai 2-1-es vereséget követően túljutni a Torpedo Zsodinón és a Gabalán, akkor a Lokinak a Rapid Wien, az MTK-nak pedig a Lille jönne szembe.
Ami a Vidit illeti, ők hazai pályán 2-0-ra győzték le a Cukaricki együttesét, így magabiztosan várhatják a visszavágót. Ha sikerül megtartani ezt az előnyt, akkor valószínűsíthetően a dán Midtjyllanddal találkoznak, akik 3-0-ra verték hazai pályán a Vaduzt a maguk párharcában.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.