Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Francia szélső hátvédet igazolt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Southampton – tette közzé a klub hivatalos honlapja.
A Southampton leigazolta a Nice szélső hátvédjét, nevezetesen Jérémy Pied-t. A 27 esztendős francia labdarúgó két évre szóló szerződést írt alá újdonsült csapatával. A rutinos futballista személyében egyébként már a negyedik nyári érkezőt jelenthették be a “szentek.”
Jérémy Pied az Olympique Lyon utánpótlásában nevelkedett, viszont első profi megállóhelye a Metz volt. Igazság szerint 2009-ben csatlakozhatott a felnőttek közé, de rögtön kölcsönadták a 2. osztályban szereplő gárdához, ahol 37 bajnokin kapott lehetőséget. Ezt követően két szezonon keresztül nevelő együttesében rúghatta a bőrt, viszont nem igazán tudott alapemberré válni, ezért 2012 nyarán aláírt a Nice-hez. Az első éveiben rengeteg meccsen szavaztak a számára bizalmat, majd a 2014/2015-ös idényt a Guingamp csapatánál töltötte kölcsönben. Visszatérése után stabil kezdővé vált a nizzai gárdában, melynek színeiben 93 tétmeccsen léphetett pályára. Eredeti posztja egyébként szélső támadó, de az utóbbi esztendőkben jobbhátvédként szerepelt.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.