Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Más csapatokkal ellentétben a Serie A-ban szereplő Napoli még csak második edzőmérkőzését játszotta az előszezonban, s csupán egyetlen egy felkészülési mérkőzés van hátra, a csapat tréningezik és többnyire egymás közti játékkal melegít az augusztus 21-én esedékes Pescara elleni rajtra. Az Entella után a francia Nice sem jelentett gondot, Mertens és társai szűk fél óra alatt iskolázták le az ellenfelet.
Napoli – Nice 3-0 (3-0)
G: Koulibaly (9., 28.), Mertens (24.) ill. –
A Serie B-ben érdekelt Entella egy ötöst kapott, a Nice megúszta hárommal, igaz azt a hármat nagyin hamar berámolták a nápolyiak. A gólok sorát Koulibaly kezdte és zárta egyben, a keretes történetbe egy egészen szép Mertens találat férkőzött be. Higuain nyilvánvalóan nagy űrt hagyott, de távozása után is van élet, a Napoli továbbra is roppant jó képet fest magáról. A friss igazolás Milik még nem volt ott a meccsen, nemsokára azonban őt is láthatjuk már a Napoli színeiben. Minden bizonnyal öt nap múlva a Monaco elleni utolsó felkészülési mérkőzésen.
Napoli – Entella (II.) 5-0
Napoli – Nice 3-0
Augusztus 7. 21:15 Napoli – Monaco
Augusztus 21. 15:00 Pescara – Napoli (Serie A 1. forduló)
Érkezők: Arkadiusz Milik (Ajax), Lorenzo Tonelli (Empoli), Emanuele Giaccherini (Sunderland)
Távozók: Gonzalo Higuaín (Juventus)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.