Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Csütörtökön a FociClub.hu is beszámolt róla, hogy Diósgyőrben edz Novothny Soma és Makrai Gábor is. Közülük utóbbinak a szerződtetése már realizálódott is, a Puskás Akadémia támadója egy évre kölcsönbe érkezik Miskolcra.
Makrai a hetes mezben fog szerepelni Diósgyőrben. (dvkt.eu)
Makrai két évvel ezelőtt mutatkozott be az NBI -ben, a mostani miskolci sportigazgató felcsúti edzősködése idején. Kilenc alkalommal játszhatott az élvonalban, az előző szezonban Csákváron szerepelt kölcsönben, ahol is 24 találkozón 15 gólig jutott. Nyáron visszatért a Puskás Akadémiához, mind a négy eddigi bajnokin pályára is lépett. A héten eldőlt, hogy Lencse László marad Felcsúton, így várható volt, hogy egy támadót elengednek. Makrai 1996.01.01 után született, így Horváth Ferenc egy újabb fiatal labdarúgóval számolhat. Ráadásul Miskolcon csatárhiány is volt, hiszen Ugrai Roland sérült, Griffiths külföldi, s inkább más poszton szerepeltetik a nem magyar labdarúgókat, Borosban nem bízott eddig az edző, pedig ő anno góllal mutatkozott be az élvonalban, míg Bacsa eddig formán kívül játszik.
Makrai a dvtk.eu-nak a hivatalos weboldalnak a következőket nyilatkozta diósgyőri szerepvállalásával kapcsolatban:
– Nagyon örülök, hogy hazatérhettem Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, és bízom benne, hogy sok sikert fogunk elérni a csapattal együtt. Gyors, gólerős játékos vagyok, szeretném ezt kamatoztatni Diósgyőrben is. Centerként és szélsőként vagyok bevethető, számomra nem a poszt a fontos, hanem az, hogy minél több játéklehetőséget kapjak. Kis srácként többször jártam Diósgyőrben mérkőzésen, majd kazincbarcikai játékosként számtalanszor játszottam a DVTK korosztályos csapatai ellen. A Diósgyőri Stadionban mutatkoztam be a Puskás Akadémia színeiben, most vasárnap pedig már a DVTK mezében szeretnék ugyanitt játszani.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.