Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Elérkezett a várva várt pillanat és a riói olimpia döntéjét rendezték a focitornán. A döntőben Németország és a házigazda Brazília csapott össze. 2012-ben a brazilok a döntőben bukták el az aranyérmet Mexikó ellen.
Döntő, Rió 2016
Brazília – Németország 1:1 (1:0), büntetők után 5:4
Helyszín: Maracanã (Rio de Janeiro), 80 ezer néző Vezette: Faghani (iráni)
Gólszerzők: Neymar (27.) ill. Meyer (59.)
Sárga lapok: Zeca (30.), Barbosa Almeida (44.) ill. Selke (49.), Promel (78.)
Kiállítva: –
A két csapat három alkalommal találkozott az olimpiák történetében, az idei döntő a negyedik alkalom. Ezeken a mérkőzéseken a brazilok kétszer is győztek igaz egyszer büntetők után 1988-ban az elődöntőben, míg a németek 1952-ben szintén hosszabbítás után 4:2 arányban. A találkozót jobban kezdték a németek, övék volt az első komoly lehetőség is. A 11. percben Brand lövése a házigazdák nagy szerencséjére a felső lécen csattant. Ezt követően a brazilok több komoly lehetőséget is kidolgoztak, de Horn vagy hárítani tudott vagy a védelem mentett az utolsó pillanatokban. A brazilok Neymar vezérletével a 27. percben egy gyönyörű szabadrúgásból szereztek vezetést. A Barcelona sztárja ismét zseniális gólt szerzett, Horn kapus tehetetlen volt. A németek ezt követően azonnal egyenlíthettek volna, de a brazilok kapusa hárított. Nem sokkal később a 35. percben újabb kapufát jegyezhettünk fel a németek oldaláról. Ezúttal Sven Bender találta telibe a felső lécet. Az első félidő statisztikájára pillanatva a kapuralövési arány 5:3 volt a németek javára.
A második játékrész elejét a brazilok kissé elkényelműskedték és ezt a németek köszönték szépen. A brazilok saját térfelükön veszítették el a labdát, amit Toljan passzát követően Meyer lőtt a brazil kapuba sok ezer brazik szurkoló legnagyobb bánatára. Meyer a brazil Neymahoz hasonlóan negyedik gólját szerezte a tornán. A folytatásban a brazilok próbálták begyötörni a győzelmet jelentő találatot, de nem sikerült így következhetett a hosszabbítás. Érdekesség, hogy ez volt az első gól a tornán amit brazilok kaptak.
A hosszabbításban is voltak lehetőségei mindkét gárdának lehetőségei, de ezek közül is a 107. percben Felipe Anderson ziccere emelkedett ki, akinek lövését óriási bravúrral hárította Horn. A hosszabbítás további 13 percében nem született gól így következhettek a büntetők.
Óriási izgalmakat hozott az olimpiai döntő tizenegyes párbaja. A büntető párbaj utolsó sorozatáig minden játékos értékesítette büntetőjét, ekkor következett a német Petersen akinek büntetőjét hárította Weverton. Ekkor lépett a fehér ponthoz Neymar aki nem is hibázott és a hazaiaknak megnyerte az aranyérmet. Története első olimpiai bajnoki címét ünneplehette a brazil csapat hazai földön.
https://www.youtube.com/watch?v=ak8gJXrUdNY
Bronzmérkőzés, Rió 2016
Honduras – Nigéria 2:3 (0:1)
Helyszín: Mineirão (Belo Horizonte) Vezette: Ricci (brazil)
Gólszerzők: Lozano (71.), Pereira (86.) ill. Sadiq (34., 56.), Umar (49.)
Sárga lapok: Lozano (87.) ill. Okechukwu (17.), Sincere (77.)
Kiállítva: –
https://www.youtube.com/watch?v=_bsbf2LORdc
Képek forrása: Riói olimpia hivatalos oldala
Ondik Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.