Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ez az átigazolási időszakot bőven az olaszok uralták. A Juventus, az Inter, a Napoli és a Roma szépen vásárolt és nem is éppen rossz játékosokat. Azonban az igazán érdekes, hogy az olyan kis csapatok, mint a Bologna vagy épp a Pescara is tudott nagyot villantani.
A Pesaranál maradva érdemes rögtön megemlíteni, hogy M. Oddo együttese az első fordulóban (most hétvégén) döntetlent ért el a Napoli ellenében. Igaz, úgy hogy kettővel mentek.Legközelebb még eggyel többet kell rúgni és akkor meg lehet a győzelem.
Ehhez pedig kiváló segítség a lesz a frissen igazolt, Jean–Christophe Bahebeck. A francia u21-es válogatott támadó a PSG csapatától érkezett kölcsönbe az olasz csapathoz. Fontos megjegyezni, hogy opciója van a Pescaranak arra, hogy végleg megvegye a játékost. A L’Équipe szerint a megvételéhez szükséges pénz összeg úgy 3 millió euró lehet.
Jó hír az olasz labdarúgásnak, hogy egy újabb fiatal választotta a bajnokságot. Talán még jobb hír az, hogy a Pescara nem tűnik egy “instant” kiesőnek. Meg kell velük küzdenie minden csapatnak becsülettel.
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.