Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az előző bajnokságban magasan kiemelkedett az élvonalból a Ferencváros. Idén viszont eddig nem megy úgy a zöldeknek, mint korábban. Ebben az albán sokk is benne lehet, pedig a gárda a tavalyi keretéhez képest még erősödött is. Vagy mégsem?
Djuricin és Hüsing érkezett a nyáron a Fradihoz. (fradi.hu)
Nagy Ádám a Bolognához szerződött, Roland Lamah pedig június közepe óta új csapatát keresi. A többi távozó kiegészítő játékos volt, hiszen az NB III-as kerethez tartoztak.
Érkezett a korábbi osztrák válogatott Marco Djuricin, akinek a mozgásán látszik, hogy nem rossz labdarúgó, igaz többször azt lehet rajta érezni, hogy nem akar… Nincs kedve játszani. A vezetők folyamatosan hangoztatják, hogy jó labdarúgó, de a helyzeteinek eddig talán a tíz százalékát rúgta be. Oliver Hüsing a transfermarkt.de információi szerint 300.000 euróért lett a Fradi labdarúgója… Senki nem érti miért. Róla is azt mondják, kiváló játékos, de… Egy Bundesliga 3-as focistáról beszélünk. Kérdés, hogy Magyarországon nem volt -e ilyen kiváló labdarúgó. Lovrencsics Gergő, Lamah pótlására érkezett a zöld – fehérekhez, és ő tényleg ő játékos magyar szinten, de sérült.
Mi várható még a Fradinál? A szezon előtt egy védekező középpályást, egy jobb hátvédet, egy középhátvédet, egy támadót és egy szélsőt ígértek a vezetők. A jobbhátvéd és a védekező középpályás hiányzik. A jobboldali védő akár Fiola Attila is lehet, hiszen az erre posztra kiszemelt Bese Barnabás már Franciaországban van. A kiszemelt védekező középpályás Vida Máté lett volna, de úgy néz ki ő sem jön. Az NB I-re nem is biztos, hogy szükséges erre a posztra új játékost igazolni, lévén akár az utánpótlásban is körbe lehetne nézni. Igaz ilyen a jobbhátvédé is, hiszen Kárász Krisztián évek óta ott van a keret szélén, de nem tudja átlépni az első csapat küszöbét.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.