Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az MTK-nál sem állt meg az élet, ők is igyekeznek az utolsó napon aktívak lenni. Kedden megszerezték a montenegrói válogatott kapust Danijel Petkovicsot, szerdán pedig kölcsönadták tehetséges középpályásukat Schrammel Ádámot az NB II-es SZEOL csapatának.
Petkovics az aláírás perceiben (mtkbudapest.hu)
Danijel Petkovics három évre szerződött az MTK-ba az FK Lovcsen egyesületéből. A 194 centiméter magas kapus komoly konkurenciája lesz Hegedűs Lajosnak. Már csak az a kérdés, hogy akkor mi lesz Federico Groppionival, aki olasz s évek óta az MTK első keretének a tagja. Az NB III-as bajnokikon Demjén Patrik véd, és Hegedűs mellett itt a montenegrói kapus is.
Schrammel Ádám 1996-ban született, a 2014/15-ös szezon utolsó bajnokiján be is mutatkozott az élvonalban. Korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartják, még sem tudott megragadni a kék-fehérek első csapatában. Jelenleg a több játéklehetőség reményében kölcsön is adták, így 2017 nyaráig az NB II-es SZEOL-ban mutathatja meg, hogy jövőre már a kezdőcsapatban számíthat rá Teodoru Vaszilisz vezetőedző.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.