Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem sokat volt a Paks futballistája, de ez őt nem is annyira érdekli. Most a Serie B-be szerződött Bajner Bálint.
Ugyan még nem tekinthető hivatalosnak a transzfer, azonban a Modena már bejelentette, az olasz szövetség pedig véglegesítette Bajner Bálint átigazolását. A 25 esztendős csatár néhány órán belül véglegesen is az olasz együtteshez kerülhet.
Újdonsült klubja legutóbb a 21. helyen végzett a Serie B-ben, így kiesett. Jelenleg a Lega Pro-ban, az olasz harmadik ligában vitézkedő sárga-kékek a 10. pozíciót foglalják el.
Bajner bár Szombathelyen született, Sopronban nevelkedett, itt is mutatkozott be az élvonalban, hogy aztán megforduljon a Liberty Oradea együttesében. A román csapattól előbb a West Ham United, majd a Honvéd vegye kölcsön. A kispestiek 2010-ben végleg megvásárolták játékjogát, ám mindössze tizenkét alkalommal jutott szóhoz a piros-feketéknél, ahonnan az olasz Sulmona következzen. Az itáliai kitérő után jött a Borussia Dortmund, de az első csapatban mindössze egyetlen meccsen lépett pályára, a tartalékok között ellenben 52 bajnoki jutott Bajnernek. Németország után aztán ismét Angliába szerződött, az Ipswich Town és a Notts County összesen 24 meccsen küldte pályára. 2015-ben hazatért, és a Paks igazolta le, amelyben mindössze 14 meccs jutott a támadónak, igaz egyetlen találkozót sem játszott végig, valamint mindössze háromszor jutott kezdőként szóhoz, s egyetlen góllal tudta segíteni a tolnaiakat. Az előző évad utolsó négy fordulójában, valamint a jelenlegi szezon első hét meccsén sem kapott bizalmat Csertői Auréltól. Most ismét Olaszország következik. Vajon sikerül-e végre kilépnie Bajnernek az örök ígéret státuszból, vagy világvándorrá avanzsál?
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.