Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szinte az egész nyári átigazolási időszak folyamán kérdés volt az, vajon hol láthatjuk majd Juan Cuadradot a következő szezonban. Nos, a mai nap során eldőlt, hogy a Juventus mezét fogja viselni a továbbiakban.
A bajnoki címvédő Juventus három évig kölcsönvette a Chelsea alkalmazásában álló Juan Cuadradot – tette közzé a klub hivatalos honlapja. A “zebráknak” 25 millió eurót kell összesen kipengetniük a kolumbiai játékosért cserébe, míg szezonként 5 milliót. Ebből az összegből öt már mínusz, de az olasz gárdának joga van arra is, hogy akármikor véglegessé tegyék a szélső ottlétét. Ez az ár egyébként további 4 millióval tovább növekedhet a torinói klub sikereiből kifolyólag is.
Juan Cuadrado tavaly került először a Juve kötelékébe, akit gyorsan szívükbe zártak az “öreg hölgy” szurkolói. A villámgyors szélső 40 tétmérkőzésen 5 találatig jutott és kiosztott 8 gólpasszt is a 2015/2016-os idény folyamán.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.