Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Éppen most is zajlik a belga-spanyol felkészülési mérkőzés, ahol a 23. percben sérülés miatt kellett lecserélni a Real Madrid csatárát, Alvaro Moratát.
Forrás: Marca
Julen Lopetegui spanyol szövetségi kapitány első számú csatára, Alvaro Morata megsérült a Belgium elleni barátságos mérkőzésen. A fiatal spanyolt megrúgták a térde felett, majd néhány perc múlva jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot. Helyére Diego Costa érkezett.
Morata egyből az öltözőbe ment, ahol a válogatott orvosai megvizsgálják és kiderítsék mekkora a baj. Hétfőn a csapat Lichtenstein ellen játszik világbajnoki selejtezőt, és Lopetegui számított volna a csatárra.
UPDATE: Állítólag csak elővigyázatosságból hozták le a pályáról. Az előzetes hírek szerint a játékos csupán zúzódást szenvedett, ami nem jelent hosszú kihagyást.
Szigeti Andrea
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.